Irodalmi Szemle, 1996

1996/7-8 - Wislava Szymborska: Az írás öröme

WIStAWA SZYMBORSKA*

Az írás öröme

A leírt erdőn át hová iramlik a leírt őz?

Netán a leírt vízből iszik,

mely mint az indigó tükrözi vissza pofáját?

Miért emeli föl fejét, netán hall valamit?

Az igazság szerint való négy lábán megfeszülve ujjam alól hegyezi fülét.

Csend — e kifejezés is megzizzen a papíron s szétteríti a szóval idézett „erdő"gallyait.

Fehér papír felett ugrásra kész szavak, rosszul helyezhető betűk, környezve leskelődő mondatok, előttük nem lesz irgalom.

Egy tintacseppben épp elég hunyorgó vizslatás lapul, a toll meredekén lefutva lövésre készen befogják az őzet.

* Wislawa Szymborska (1923) lengyel költőnőnek ítélték oda az idei Nobel-díjat. A háborút átélt nemzedék tagjai közé tartozik, aki 1931 óta Krakkóban él. Lengyel filológiát és szociológiát tanult a Jagelló Egyetemen (1945—1948). Igazi költői indulását a harmadik kötetétől számítják, mely Kiáltás Yetihez címmel (1957) jelent meg. Személyes hangú gondolati lírájának központi témája az ember, megélhetési gondjaival, társadalmi, politikai vonzataival együtt. A magyar közvélemény a Csodák vására című, 1988-ban kiadott válogatott versei alapján ismerhette meg. Korábban A föld fényei című kortárs lengyel költői antológiában szerepelt (1968).

Szymborska személyében az alkotó személyiség és a poltikai szerepvállalás bátorsága teszi erőteljesebbé a költő vonásait. A Nobel-díj odaítélésével „a történelemtől megcsömörlött XX. században... végre reflektorfényben került, elismerést arat a cselekvő csend, a szemlélődő ember, ...A költő, aki a világról le akarja bántani a lényeget eltakaró fény- és árnyékburkokat’’ — írja róla Kovács István a Magyar Naplóban. A sajátos posztmodern erudíció előfutárának is tekintik, mivel párbeszédei nemcsak új megvilágításba helyezik az embert, hanem az „új” és a „régi" is reflektorfénybe kerül, „átértékelik egymást".- dz -