Irodalmi Szemle, 1996

1996/6 - ÁRGUS - Schein Gábor: A szabadság és tekintély finom játéka

könnyen elfelejtődik, és számot eleve nem is tar! az irodalmi közösség emlékezetére: a kritika a művel szemben meg ťogalma/.ódó s a műhöz tartozó leggyengébb kommentár. A kritikák könyvbeli összegyűjtése nem magától értetődő gesztus, és mindig kétséges, hogy kiállják-e az áthelyezést, jót tud- nak-e állni magukért egy természetüktől eltérő közegben. Míg egy folyóiratszám játékos megszületésének és a felkérésektől függő krilikaírásnak szükséges feltétele az esetlegesség, addig a könyvnek el kell hitetnie magáról, hogy úgy, amin. van, eleve könyvként volt elgondolva, és nem is lehetett más, azaz a könyv esetlegessége nem a szerencse dolga, hanem egy életé.

Az áthelyezés nehézségei különlegesen érintik Margócsy István kritikusi pályáját, hiszen e pálya lényegében két folyóirathoz kötődik. Az egyik a nyolcvanas évek elejének oly jelentős irodalmi és politikai kísérleté, a Mozgó Világ, a másik az egészen más közegben megszülető és működő 2000, mellyel az utóbbi években a lehető legszorosabban összefonódott a szerző munkássága. Itt a kritikairasnak egy teljesen új, rendkívül inspiratív gyakorlata alakult ki, mely a kritikát hangsúlyozottan közösségi műfajjá tette: Margócsy István kritikai kommentárjai a lapban a befejezhetetlenséget és az alkalmiságot erősítő további kommentárokkal. szerkesztőtársai lapszéli jegyzeteivel együtt jelennek meg. Ezek a ieevzetek a könyvből természetesen kimaradtak, tehát a könyvbe való áthelyezés ilt az esetlegesség mértékének csökkentésével az eredetinél monologi- kusabbá tette az írásokat, és alapvetően mesíváltoztatta státuszukat.

Mi indokolhatja, sőt mi teszi szükségessé mégis a kritikák könyvbeli összegyűjtését? Mindenekelőtt az, hogy esetünkben olyan szerzőről van szó, akinek véleménye, ízlésítélete az irodalmi élet in forma s közösségében figyelmet kelt, elég erős ahhoz, hogy a kánonok alakításában komoly szerepe legyen. Az irodalmi élet érdekeltségét meghaladóan pedig még fontosabb, hogy Margócsy István kritikaíró gyakorlata implicit módon magáról a kritikáról, a szabadság és a tekintély finom játékáról is lényeges következtetésekkel szolgál, s ez a nem alkalmi jellegű implicit mondanivaló csak akkor mutatkozik meg, ha a kritikák kimozdulnak az alkalmiság köréből és együtt lépnek elénk.

Margócsy István kritikái mindenekelőtt a hatvanas évek végének, a hetvenes évek elejének nyelv- és irodalomszemléleti változásaival közvetlen kapcsolatban lévő életművek értékelésében és értelmezésében érdekeltek, s olyan poétikai jegyeket erősítenek fel bennük, melyek radikális szakítást jelentenek az azonosságnak vélt személyességet és a szót mint igazságot középpontba állító költői nyelvekkel szemben, és eltávolodnak a tárgyiasság újholdas hagyományától is. (Az elhatárolódásokat mutatja a kötet három negatív kritikája, Juhász Ferencről, Ottlik Budájáról és Balassa Péter Szabadban című kötetéről.) Ezt az irodalmiságot az irónia nyelvi attitűdjével jellemzi a szerző általánosan, és a ma legerősebbnek mutatkozó kánon értelmezéseiben egy-egy finom poétikai észrevétellel egészíti ki az eddigi nagyobb tanulmányok következtetéseit.

árgus