Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - Gion Nándor: Az üzbégek élni fognak

Az üzbégek élni fognak A lemez többször lejárt, Marina újraindította, M. H. J. ke/dett kicsit elszédülni a fotelben, feltápászkodott hát, ő is járkálni kezdeti a szobában, de még így sem tudott közelebb férkőzni Marinához, mert az asszony katonás léptekkel állandóan távolabb masírozott tőle.

A törvényszéki bíró vetett véget ennek az áldatlan állapotnak. Csapzottan és zaklatottan érkezett haza, gyűrött felöltőjét a fogasra dobta, leült, és vodkát kért. Marina abbahagyta a keringést, M. H. J. is, a lemez ismét lejárt.

— Megkínozták az írók? — kérdezte M. H. J. udvariasan Branko Budzsarovtól.

— Igen — mondta az elgyötört bíró. — A prózaírók dögunalmas novellákat írnak, a költők meg förtelmes és színtelen verseket.

— Feljelenthetett ma valakit? — kérdezte még mindig udvariasan M. H.

J.

— Nem — mondta Budzsarov. — De azt a Blaskó István nevű írót egyszer a bíróság elé állítom. Kilométeres mondatokat ír a nagy semmiről. Szerintem ez erkölcstelen dolog.

M. H. J. jól ismerte Blaskó Ivánt, nem kedvelte túlságosan, mert élőszóban is kilométeres mondatokban beszélt, és nem mondott semmit; mégis úgy érezte, hogy illik megvédenie írótársát, hiszen semmitmondásával senkinek sem ártott.

— Szerencsétlen ember. Fülgyulladással bajlódik. Nemrégen meglékelték a koponyáját a bal füle alatt.

— Akkor Nityifor Milánovicsot fogom bíróságra küldeni. Gyalázatos képverseket gyárt mostanában. Meg sántító, botladozó szonetteket.

M. H. J. Nityifor Milánovicsot is jól ismerte, őt is meg akarta védelmezni, hivatalos ügyeire terelte hát a szót.

— Holnapután Moszkvába utazom. A felesége hasznos tanácsokat adott az orosz lélek és általában a szláv lélek rezdüléseire vonatkozóan.

A törvényszéki bíró feleségéhez fordult.

— A szláv lélekről jut eszembe... Az a szlovák tolmácsnő, Lujza Benková ma bejött az irodámba. Érdeklődött felőled.

Marina felpattant az asztal mellől, kipirosodott az arca, gyönyörű volt.

— Miért nem mondtad mindjárt? Melyik szállodában lakik?

— A Park Szállóban.

— Azonnal telefonálok neki — mondta Marina, és égő arccal kirobogott az előszobába, mert ott állt a telefon egy kovácsoltvas asztalon.

Branko Budzsarov szomorúan nézett M. H. J-re, és szomorúan kérdezte:

— Mi történt?