Irodalmi Szemle, 1996
1996/5 - NYELV ÉS LÉLEK - Lanstyák István: Kinek (nem) jó a kétnyelvű oktatás?
Lanstyák István anyanyelvét már nem beszélő kisebbségek — pl. a szlovákiai németek és részben ruszinok, a magyarországi nemzetiségek, a délvidéki magyar szórványok stb. — esetében lehet némileg indokolt alkalmazi, ám ott is csak szükségmegoldásként, vagyis "jobb híján", átmeneti ideig. Ezek az oktatási fonnák a mi helyzetünkben egyértelműen anyanyelv-visszpszorító programokként működnének, vagyis az a lehetőség, hogy ezek a szlovákiai magyarok számára "jók" lehetnének, föl sem merül, ezért ezekkel sem szükséges foglalkoznunk. A továbbiakban ezért csupán a kéttannyelvű és az anyanyelvű oktatás kérdéseire kell kitérni. 1.3. A kéttannyelvű oktatási formák között mind a kétnyelvűsítő, mind az anvanxelv-vissz.aszorító programokra találunk példát. A kéttannyelvű iskolák lóképpen az olyan gyermekek esetében eredményeznek magas szintű kétnyelvűséget, akiknek az anyanyelve vagy az adott ország többségi nyelve, vagy pedig azzal — státuszát tekintve — egyenrangú, bár számszerűségét tekintve kisebbségi nyelv. Arra, hogy még az ilyen szerencsés helyzetű kisebbségek is nemegyszer az anyanyelvű oktatást részesítik előnyben, jó példa a szlovákiai magyarokkal sok tekintetben hasonló helyzetű finnországi svédek esete. A finnországi svédek Finnország lakosságának mintegy hat és fél százalékát alkotják, nyelvük mégsem számít kisebbségi nyelvnek, mert státuszát tekintve a finnel egyenrangú, s az ország egész területén (ott is, ahol nem él svéd kisebbség) kötelező tantárgyként oktatják. A finnországi svédek mégis anyanyelvű iskolába járnak, s a finnt csak mint tantárgyat tanulják (ahogy mi a szlovákot), annak ellenére, hogy Finnországban egyre szélesebb körben terjednek a belemerülési programok szerint működő kéttannyelvű iskolák — ezekbe azonban finn gyerekek járnak, akik így tanulják a svéd kisebbség nyelvét, ill. egyes világnyelveket. A lenti példa arra utal, hogy a nyelvi kisebbségek esetében az. anyanyelvű oktatásnak valójában máig sincs alternatívája. Amit a szlovák oktatásügyi minisztérium "alternatívaként" ajánl, mi több: erőltet, az Szlovákiában még akkor sem lehetne sikeres, ha a szlovák anyanyelvű gyermekek esetében alkalmaznák a magyar nyelv megtanulása céljából, mivel ez az oktatás nincs módszertanilag megalapozva s megfelelően előkészítve. Érdemes megemlíteni, hogy Finnországban a finn gyerekek számára létesített kéttannyelvű iskolákban oktatni kívánó pedagógusoknak másfél éves továbbképzést szerveznek a nyugat- finnországi Vaasában működő egyetemen, ahol ezek a kétnyelvűséggel kapcsolatos általános ismereteken túl betekintést nyernek az első, ill. másodnyelvoktatás alapvető kérdéseibe, s alaposan megismerkednek a kéttannyelvű oktatás módszertani problémáival. Az sem mellékes körülmény, hogy a vaasai egyetemen tíz kutató foglalkozik a kéttannyelvű oktatás különféle elméleti és módszertani aspektusaival, állandóan vizsgálva e programok
