Irodalmi Szemle, 1996

1996/5 - Poszler György: Vég vagy Kezdet

Egyiptomtól a második prágai jelenetig szemlélő résztvevő. A maga rendezte játékban a változások megfigyelője. De érdemes az újraolvasás után hozzátenni: a történeti színek második felében, a londoni színtől az eszkimójelenetig cselekvő hős. A maga rendezte játékban a változások mozgatója. Tehát a megfigyelhető szerkezeti változásban határozott a szerepváltás is. Ádám a saját világában, a heroikus-poétikus korban cselekvő hős. Mozgatja az ember tragédiáját. A Lucifer világában, a vulgáris-prózai korban szemlélő résztvevő. Figyeli az ördög komédiáját. Lucifer pedig az Ádám világában, a heroikus-poétikus korban szemlélő résztvevő. Figyeli az ember tragédiáját. A saját világában, a vulgárisprózai korban cselekvő hős. Mozgatja az ördög komédiáját. De a szemlélő résztvevő és megfigyelő jelleghez mindkét esetben megjegyezhető valami. Lucifer az ember tragédiájában nem egyszerűen szemlélő résztvevő, megfigyelő, hanem a cselekmény kommentátora is. Méghozzá szkeptikus-cinikus, a történések megváltoztathatatlan meghatározottságát hangsúlyozó kommentátor. Ádám pedig az ördög komédiájában nem egyszerűen szemlélő résztvevő, megfigyelő, hanem ugyancsak a cselekmény kommentátora is. Méghozzá rebellis-intellektuális, a történések megváltoztatható szabadságára figyelő kommentátor. Ebben észrevehető: Lucifer alakja süllyed, értéket és szerkezeti súlyt veszít a keretszínek tudatos-monumentális lázadójához viszonyítva. Ádám alakja emelkedik, értéket és szerkezeti súlyt nyer a keretszínek öntudatlan-infantilis alávetettjéhez viszonyítva.

Tehát Egyiptomtól a második prágai jelenetig kibontakozik az ember tragédiája. Az ember nagyra tör. De hogy is mondja a nevezetes Madách-levél? "Megbukik azon érintetlen gyöngéinél fogvást, melyek tenné széfében vannak." A nagyratörés-eszményektől, a heroikus-poétikus kor eszményeitől mozgatott. Ezek között otthon van Ádám. Személyes nagyság, közös szabadság, mámoros öröm, a hit ereje, a tudomány ígérete, a szabadság álma. Individuális és kollektív eszmények egymás váltása. Ezeken át vándorol önmaga megvalósítása felé. Persze minden szín végén csalódik. Persze minden szín végén új eszményt keres. De talán érdemes megemlíteni: sohasem ez elvont eszményben csalódik. Hanem mindig az egyszeri megvalósulásban. Az egyszeri megvalósulásban való csalódást sok idézet bizonyíthatná. Az elvont eszményben való csalódást nem. Sőt a színekben az elvont eszményt egyre magasabbra emeli. Egyiptom után Róma mélypont ugyan. De Prágában a tudós legtisztábban hordozza az individuális eszményt. Athén után Bizánc is emelkedés. De Párizsban a forradalmár a legtisztábban hordozza a kollektív eszményt. És Párizst — köztudomásúan — ki is menti a csalódássorozatból. Kétszeres álomba zárva óvja meg a beteljesülés és meghiúsulás veszélyeitől egyaránt. Párizsról mondja Ádám Prágában: "vak aki Isten szikráját nem érti, /ha vérrel és sárra! volt is befenve". Es Párizs és Prága páros álomszínéből hittel, nem csalódással indul Londonba. Ám itt kilép az ember

Vég vagy Kezdet