Irodalmi Szemle, 1996
1996/5 - Hajdú István: Csak a szöveg marad
kénytelen gömbölyű testére hú/ni, melyet mi férfiak nadrágnak hívunk. Madame Curie is pantallóban fakanállal kevergette radioaktív bájitalát. Aztán, ha nem áll össze a kép a férfiak lelke körül, miközben elfelejtitek tudatosítani, hogy van hímnemű és nőnemű én, a gyengébb nem sértődöttségével zárkóztok be odútokba, hogy varangyéi mbból és Nina Rieeiből kotyvasszatok össze itókát, melyet úgy öntötök áldozatotok torkába, hogy az még a csészét is lenyeli. Hová rejtettétek a frigid amazonokat? Elnyelte őket a világ, akár Atlantiszt a habos óceán. Legendákká váltak, és a legendák hősei csak a fantáziánkban élnek. A/ szabja meg életterük határait. Én egyelőre még kezemben tartom a gyeplőt, bár már elegem van abból, hogy a szívemet szanaszét cincálják éles karmú vadmacskák. Amit elmartak belőlem, ajándékként adtam. Miért kellene nekem tartozni valakihez, amikor ki nem állhatom, ha birtokolni akarnak? A "menjünk már valahová", vagy a "most fáradt vagyok, egész nap talpaltam" című jelenetek untatnak. A pszichológia modelljeit próbálják utánozni, mintha a történések valamilyen életképlel szerint alakulnának. A tragikus fordulatok úgy sorakoznak egymás mögé, mint fekete gyöngyök a banyák rózsafüzérén. Minek körétek az a sok undorító fétis? Fekete harisnyát tartotok a szemetek elé, és úgy szemlélitek a kanok egynetlen intenzitású rohamait. És a hisztérikus féltékenységbe szőtt agyongyötört ideálok! Retiküllel veritek egymást agyon egyetlen magabiztos baritonért, aki úgy terelgeti nyáját, mint a legmegbízhatóbb komondor, csak akkor harap, ha már tényleg nagyon muszáj. A nagy adu, hogy mennyit szenvedtek az utódok hasfali rúgásaitól, semmit sem ér. S ha egy új élet csírázik a méhetekben, nem a jót keresitek benne, hanem a kényszerű szerencsétlenséget, melynek okozóját, akit az imént még szerettetek és imádtatok, most kárhozatra ítélitek. Csapongó vadludak! Látogassátok meg újra Odüsszeuszt, de vigyázat! Vannak még erős kötelek. Méghogy Anna Karenyinák! Egymás hegyén-hátán mászkáló svábbogarak! Oda juttattatok, hogy teljesen érzéketlen vagyok a szépség, a kaland, az örömök iránt, és élesen Rittyentek a szabadság emlegetése közben. Ugyanazt váltja ki bennem, amit a fehér és vörös foltokkal kidekorált lepedő látványa, felborítja bennem a rám maradt DNS struktúrát, amitől hirtelen nyáladzani és verejtékezni kezdek, akár a dagadt bankár a klimatizált irodájában egy jókora pénzköteg láttán. A legegyszerűbb módja annak, hogy ne borulj ki, a szürke sivárság belakása rézággyal és bilivel, aszketizmus a pokol kapujáig feszítve, hogy már ne is fájhasson semmi. Ha ilyen állapotban érkeznél, akkor még talán adhatnának a számodra némi alamizsnát, melytől Hajdú István
