Irodalmi Szemle, 1996

1996/5 - Géczi János: A nőszirom könnye

Arra azonban ügyeltem, reggel véletlenül se legyen módja velem találkozni, este pedig, ügy érzékelem, ő kerüli a találki^/ást. Sosincs jelen a vacsorákon, ételét talán a kajütjébe viteti, vagy egy falatot sem eszik.

Végre: megkönnyebbülök.

Annak szentelhetem az időmet, ami okot adott az ut 'ásómra, s ami nekem a legdrágább.

Az e/üstgyűrű a testrészemmé vált. Nem veszem és/re, hogy magamon viselem, nincs észrevehető tömege, súlya, nem akadályoz, ingerlő dudoraival nem kelti már lel a figyelmemet, lizze-1 szemben, mintha növelni kezdte volna, hogy végül megsokszorozza munkakedvemet és a teherbírásomat. Végső soron mindezért hálás lehetek lrisnek. Egy reggel már akkor bent volt a csónakban, amikor a vízre leereszkedtem. Éppen a/ evező embereket utasítottam, amikor észrevettem: ott ül az orrban, semmi kis rongyosoméként, viaszfehér az arca, s a szeme pedig izzó malachit. Ez a lány oly heves szenvedélyű, hogy már szemérmesség sem maradt benne. Vértelcn, öss/epréselt ajkáról látom, mindenre eltökélte magát.

Mindehová elkísért. S én úgy tettem, mintha a/ elmúlt tíz nap is útitársam lett volna, markába nyomtam a teodolitot, utasítottam a kalapács elővételére és elosomagolására, feljegyeztettem a mérési adataimat, és fel vágattam vele a bokámon — hiszen akadályoz a mozgásban — a medúzaesípés növesztette a hólyagot.

Mindenben pontos, habár kimért. Felesleges mozdulatok nélkül, jó tanítványként hajtja végre az utasításaimat. Megélt minden szakkifejezést, és használja is őket. Nemegyszer olyasmire hívja lel a figyelmemet, amit kábult kapkodásomban én magam nem vettem észre,

Amíg eltűnt, szakkönyveket tanulmányozhatott, és annyi ismeretei szedett össze, hogy ne tűnjön laikusnak. S most ezt az elméleti tudásál kezdte a gyakorlatba átültetni. Meg kellett hagynom, nem volt tehetségtelen.

Egyre többet s vakmerőbben segített, nemegyszer úgy érezhettem, hogy immár en szolgálom ki őt.

Ettől természetesen csak nőtt a vele kapcsolatos zavarom. Bár a jelenléte mindig ingerelt, sosem mondhattam meg neki ezt. nem lelt volna férfiemberhez illő. S ő láthatólag sosem zavartatta abban magát —- éppen azért, mert mintha mindazt ludná, amit én gondolok felőle —, hogy szétrombolja mediterrán napjaimat.

(icczi János