Irodalmi Szemle, 1996
1996/5 - Géczi János: A nőszirom könnye
A hajó az, Appennini-félszigetet körbefogó tengerek nagyobb kikötőit ér intve, valójában Velence—Fiume—Pair asz.—Nápoly—Osti a között szállította a ráérősebb kereskedelmi ügynökeiket és az.okat a világfiakat, akik magukat valami oknál fogva világjárónak akarták tudni. De, amint az ilyenkor szokásos, azáltal, hogy a hajó minden nagyobb kikötőben megállt, s az ittasoknak időt hagyott a környék nevez.etességeinek felfedezésére, olyanok is találhatók voltak a fedélzeten, akik kényelmesen, s olcsón kívántak nyaralni vagy pedig tengeri levegőt javallt nekik az orvosuk. Iris ez. utóbbi utazók egyike. Széles karimájtí, csigaszín kalappal a fején hevet észett a hajóorr keskeny fedélzetének napozóágyán, a part felé fordult, és kitartóan számlálta a fehércstícsit hegyeket. A ruhája, vállára boriiható utazóköpenye is csigaszíníí volt. Hősünk — egy Cholnoky — azonnal felfedezte az. öltözék és a lányt körbelengő illat közötti ellentmondást. A lánynak ezen ellentmondáson kívül nem volt semmi sajátos tulajdonsága. Mondhatni, a szépsége sem, amely az. övé lehetett volna, hiszen azt szétosztotta; számosak voltak gavallérjai, hiszen jellegtelenségében képes volt minden férfi fölfedezni sa ját értéke vagy becsvágya visszfényeit. "Azonos asztalhoz ültettek" - jegyezte fel hősünk a füzetébe. "Az asztalnál étkezőket a hajómester mutatta be egymásnak, aki aztán nem törődött többé az utasokkal: valami nagy bánatba burkolta alakját, akkorába, hogy látni sem lehetett. Iris, ahogy az as/talnál ülők egyike sem, nem volt képes héjából kiemelni s elfogyasztani az előételként 1 cltálalt kékkagylót. Meg kellett mutatni nekik, hogyan kell. iris borzongva piszkálta az opálfehérre párolt, rezgő kagylóhúst, villájával igyekezett a héjról lekaparni. Felhívtam a figyelmét, hová kell a villahegyet bökni, s milyen kis csavarmozdulattal célszerű a falatot úgy kiemelni a héjból, hogy ne pattanjon át a szomszéd étkező tányérjába, vagy a partképeire fél óra múlva is emlékező, bohémiai kristály poharak valamelyikébe. A lány minden falatra ivott egy-egy korty fehérbort: de arcán látható volt, a borivás fortélyait sem ismeri. A vacsora végéig Iris nem szólalt meg, s a kagylót követő fogásokhoz hozzá sem nyúlt. Távozáskor megköszönte a segítségemet. Géczi János
