Irodalmi Szemle, 1996

1996/4 - Kovács Sándor Iván: „Kárpát szent bércére...”

"Kárpát s/ent bércére..."

A Felső-Tisza hullámaiban kékül a szeme;

A válla fehérsége sz.űz., mint a tátrai csúcsok hava;

Kezének ujjai a szétváló magyar folyók, a Kőrösök;

A fogainak sörénye a Királyhágó hegylánca;

Arca, haja barna, mint a bánáti föld;

Hangjában lágy furulyaszó, amelyet Esz.akon hallani a Szent János tiizei mellett;

Érzelme mély, mint a Duna Drégely romjai alatt; Reménysége a csillag, melyet mélázó pásztorok Látnak hegyeikről messzi Magyarország felett tündökölni; Szájának méze Ermellék és Szerednye borához hasonlatos; Jókedve játékos, mint a pisztráng a Poprádban,

Es búja, búbánata halkan jön, mint az este;

Ereszkedik le a fénylő máramarosi havasokra.

Az ország szépe ő, felruházva mindazon bájakkal, Amelyekkel a költők valaha Magyarországot magasztalták. Szivének nemessége, végtelen, mint a búzatermés, lseikének áhítata égbeemelkedő, mint Ixnnnic hegye,

Jósága oly áldott, mint a nyár a Duna völgyében.

O írta neked a levelet, melyben azt üzeni,

Hogy haladéktalanul, felejtés nélkül vár.

Vár a Tisza mellett, vár a Kárpát alatt.

Jelen van Erdély ősi országútjain,

A Bánátban búzavirág kékségével virít,

Pozsonyban a harangok hangjában Marad meg a szava, hogy nyomban ráismerni.