Irodalmi Szemle, 1996

1996/3 - NYELV ÉS LÉLEK - Lanstyák István: A kodifikálás lehetőségei a magyar nyelv állami változataiban

A kodifikálás lehetőségei.

megfelel-e szerkezeti és fejlődési törvényeinek; kirívóan idegen(szerű) voltával nem gyengíti-e nyelvünk sajátos vonásait?"

A megvizsgált elméleti igényű, ill. összefoglaló munkákban és máshol emlegetett többi szempont vagy nem is önálló, hanem a fenti háromhoz tartozik, vagy pedig nem játszik lényeges szerepet az illető jelenség megítélésében.

5.3. A kodifikálás szempontjai a magyar nyelv központjaiban

Ami nyelvünk Magyarországon kívüli központjait illeti, a fentiek alapján leszögezhetjük, hogy a kodifikáció szempontjainak tekintetében bízvást támaszkodhatunk a fenti három objektív kritériumra. Vagyis mindenekelőtt azokat a jelenségeket kell kodifikálni, amelyek a mérvadónak tekintett beszélői csoportokban kellően elterjedtek, amelyekre szükség van, s amelyek alapvetően összhangban vannak nyelvünk rendszerével, ill. annak releváns részrendszereivel.

Ami további megvitatást kíván, az e kritériumok (1) fontossági sorrendje és

(2) pontosabb tartalma (pl. mi számítson "kellő elterjedtség"-nek; az "adekvát- ságon" belül mely mozzanatok mennyire legyenek hangsúlyosak; mennyire érvényesüljön a "rendszerszerűségen" belül a purizmus), valamint az, hogy (3) e szempontok hogyan egyeztethetők össze azzal az alapvető törekvéssel, hogy a kodifikáció ne teremthessen alapot a magyar nyelv egészének nagyobb mértékű szétfejlődésére.

(1) Mivel Danes az objektív kritériumok természetes hierarchiájának érvényesülését a "normális szociolingvisztikai helyzethez" köti (1. föntebb), az első kérdés, amelyet föl kell tennünk, az, hogy mennyire tekinthető a Kárpát-medence peremországaiban élő magyar tömbök helyzete "normálisnak ". Danes (1979:90) szerint a normális szociolingvisztikai helyzetet a következők jellemzik: a standard nyelvváltozat megállapodott, fejlett; léte vagy függetlensége nincs veszélyben; társadalmi funkciói szabadon érvényesülhetnek; a társadalmat, melyet szolgál, racionális elvek irányítják. Ezek alapján a kisebbségi magyar nyelvi-társadalmi helyzet aligha nevezhető normálisnak, hiszen — hogy mást ne mondjunk —a standard nyelv léte is, függetlensége is veszélyben van, funkciói pedig főként szóban érvényesülhetnek, s ott is csak részlegesen. Éppen ezért az ettől a sorrendtől való eltérés — pl. az adekvátság előtérbe helyezése a nyelvszokással szemben — esetünkben indokolt lehet.

(2) A magyar nyelv (szimbolikus, ill. funkcionális) egységének megőrzése érdekében, valamint a "tiszta" magyar nyelvhez fűződő hagyományos attitűdök miatt helyzetünkben célszerű lehet bizonyos mértékben a nyelvtisztaság szempontját is érvényesíteni, így pl. kerülni a diret államnyelvi kölcsönzések kodifikálását (esetleg a nemzetközi, ill. más idegen szavak kivételével).

Helyzetünket figyelembe véve fontos lehet egy olyan szempont is, amely az "adekvátság" kritériumához kapcsolható, s melyet eddig nem hogy elhanyagoltak, hanem ellenkezőleg — tulajdonképpen a gyakorlat által tagadtak: a kölcsönös fordíthatóság szempontja. Kisebbségi helyzetben életbevágóan fontos, hogy az.