Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - Az Irodalmi Szemle köszönti a 75 éves Mészöly Miklóst - Pokstaller Lívia: 7x7x1 (Mészöly Miklós:Film)

Mészöly Miklós köszöntése távolságtartásból fokozatosan belecsúszik a történés nélküli jelenvalóba, részesévé és alakítójává válik az eseménytelen drámának.

| A mű igazi főszereplője tehát nem a két öreg, nem is Silió, hanem a szemlélő, hiszen mindennel, amit lát és megjelenít, önmagára, saját helyzetére, vállalt szerepére utal vissza, s ezzel együtt vizsgálódásának szempontjaira és belső összefüggéseire is felhívja a figyelmet.

U. olvasat: A formáról még egyszer

D Hét mondat arra jó, hogy megzabolázza az áradni készülő mondanivalót, intellektualizálja a gondolatot.

Q Mészöly állandóan feszíti a zablát.

Q Az életanyag azonban mintha nem akarna belesimulni a formába, mintha állandóan szétfeszíteni igyekezne azt.

Q Azt mondják, a dzsesszhez "fül" kell, hogy az improvizáció disszonáns és konszonáns akkordjainak hullámzásába rejtett dallam eljusson a hallgatóhoz, a dallam, amely folyton kibúvókat keres, majd a végén visszatér és elsimul a disszonanciában.

B A Film operatőre néha "kiesik a szerepéből", elmulasztja teljesíteni vállalt feladatát, nem tudja kivonni magát az állásfoglalás kényszere alól, állandó önkorrekcióra kényszerül.

Mintha arra lenne szüksége, hogy a "nyomozás" idejére ledve legyen, hogy minden oldalról meg legyen határozva.

Q Mi ölte meg a két öreget...(?)

HL olvasat: Az időtlenség ideje

n Amikor egy történetben nem történik semmi, akkor ennek a "nem-történésnek" az idejét sem igen tudjuk meghatározni; illetve ha esetleg mégis "történik" valami, az olyan lassan fejlik elő a mozdulatlanságból, hogy alig észleljük; amit pedig már/még észlelünk, az az, hogy valami van, de ennek sincs ideje, csak jelene, jelenléte.

a Észleljük az Öregembert és az Öregasszonyt, tudjuk, hogy vannak, jelen vannak, ám mindkettejük személyisége inkább kapcsolódik a múlthoz, semmint ahhoz a jelenhez, amit mi, vagyis a kamera észlel.

a Ók tehát eleve úgy jelennek meg, mint a múlt ideszakadt részei, velük a múltban történtek meg a dolgok, ők ma már csak vannak, meg/>/e//nek.

O Ami viszont bizonyíthatóan múlt (évszámok, egyéb utasítások alapján), az meg mintha jelen lenne, beleolvadna a jelenbe, nemcsak azzal, hogy Mészöly nem tesz különbséget a kétfajta időiség között, hanem úgy, ahogyan a teába csöppented: méz ülepszik le a pohár aljára: láthatóan elkülönül, a teának mégis mézíze van.

a Jövő nincs.