Irodalmi Szemle, 1996

1996/3 - Macsovszky Péter: A megnyugvás teteme (vers)

A megnyugvás teteme

elbűvölted a korcsmák ragyás képű nemzetét. Most fH'dig egy banális jegyzet (következhetne):

I. b

(), csak én bírok, csak én bírok.

Csak nyilam szökhet rajta át.

(Ezen az útveszejtő erdőn át.)

Holtpontomon a szavak összeasznak (majd): a semmitmondás sivár versenypályáin zajuk, színük, szaguk: kitáguló/élben.

Elsős utolsó mindenik dalomban.

III.

emlékezem rád. mert emlékezésnek van mostan itt az ideje. A körforgásban. Körforgásod (ban).

Ez amolyan. Ez (egy) amolyan megjegyzés.

Megjegyzem: tudom én jól: koncepcióm hibás.

Helyezzünk el itt egy rímet, pl. ezt: nem vitás.

E megállapítás végre véget vethetne vers-folyamom épjxm elinduló félben levő. igencsak zavaros vizű — Most

II. a

(a fenébe) elfelejtettem a befejezést,

egyszerűen túlbonyolítottam a mondanivalót, ha ez már az (mármint a mondanivaló):

III. a

locsogásának? Mégis van folytatás? Van. Folytatás: mindig van. Van hát. Avagy: van még folytatás.

Kb. ilyen hangnemben: (), te ügges komédiás: faragott versnek faragatlan mestere (hőse), úgy-e meguntad mára fogadók bőkezű, nőben-borban-üríicombban dúskáló zsíros képű világát? Meg hát. Menekülsz hát: botladozva, dadogva, fulladozva. Félénken azért még itt-ott v issza-v issza i nd í tasz Bosch-szemeiddel: csont-és-bőr kutyák szaggatják olcsó gatyád szárát, a távolban két bástya-torony, na meg a Hold fakó fénye...