Irodalmi Szemle, 1996

1996/3 - 7x1x7 - 7x1x7: (Balla Zsófia Ahogyan élsz című könyvéről véleményt mond Csordás Gábor, Csűrös Miklós, Csehy Zoltán, Pályi András, Tornai József, Várady Szabolcs és Vári Attila)

7x1x7 7x1x7 7x1x7 Vári Attila Dl Balla Zsófi gimnazista korában írt egy verset, amelyben elítélően szólt az emberi hajról, mondván, hogy nem tudja szegényke magáról, hogy belül üres. B Én akkor jöttem rá, hogy Zsófi tehetséges. B Továbbá megsejtettem, hogy egy született moralistával lesz dolgunk. B Hogy olyan introvertált lény, aki még a hajat is belülről közeh'ti meg. a Hogy a gondolatiságon kívül, amely a helyben teljesíthető, kitekintéssel van a világra, még ha csak hajszálnyira is. E3 A második Forrás nemzedékében mi voltunk a legfiatalabb kötetes szerzők, de én akkor csak prózát írtam és irigyeltem, hogy Zsófi milyen jó költő. B És mert jó költő, túl érzékeny, s a világ ezt versei alapján nem hitte el, ezért tapostak rajta, miközben azt hazudták, hogy csak talpra akarják éppen segíteni.

Next

/
Thumbnails
Contents