Irodalmi Szemle, 1996
1996/3 - Határ Győző: Kultúrkulimász, Régi szép idők, Komédiásnő
— látod? — kuncogtál — látod? Ez az Élő Marionett — — micsoda-kicsoda? — te. Az élő-eleven, aki vagy. A Marionett — Belesikoltottam a szavadba. Alákiáltottam: — nem! ne! — ugye?! ugye?! még majd szereted is meg akarod is: majd! fogod! — nem fogom! soha! Komédiásnő — — ugye?! ugye?! most majd megtanulod — — engedj el! engedjetek! — most majd megtanulod, mi az, színházat játszani, élő marionettnek lenni, most majd megtanulod! — irgalom! — felőlem akár a herkópáternek is. Esedezhetsz irgalomért, babám. Mert úgy kell neked, mert most megfogtalak: az enyém vagy — — senkié...! — az enyém! "én-a-tied-te-az-enyém": hahaha! uhohahá-hahá-hahá! milyen érzés, ha valaki pojáca?! — ne tedd ezt velem! ne tegyétek ezt... — no sebaj... Ne félj, huneuskám (megengedj, ezért a kis rádijesztésért), mindjárt leeresztünk, csak még elébb, emlékeztetőül, cseppecskét alá- csiklandunk a talpadnak... — Az alácsiklandás áramútésszerűen ért, a talpamba kaptam, de a hónom alatt volt a kisülése — — csak cseppecskét, csacsikám: most se? még most se mondod, hogy az enyém vagy...? — jaj! jaj! a tiéd vagyok, csak hagyjátok abba... Elég legyen! Megharagszom! — lehet, hogy neked igen, de nekem nem. Még! Még! Cirógassátok mef a talpacskáját, aki mindene van — — visítok Potyogtak a könnyeim, sírtam-nevettem: orvosnyelven rekeszizom-ki- marjulás és ebbe más is belehalt már — — micsodás esalavári pofákat vágsz, te Sírónevető...haha! Hát ezért írtad azt a könyvet, hogy SÍRÓNEVETŐ?! Ugye-ugye: jó-is-volna? Nem tudtad, mi fán terem az a móres, de most színpadodra akadtál: itt most majd móresre tanítalak, de úgy, hogy holtod napjáig — — Komédiásnő! — haló porodban is! megemlegeted! Komédiás nő
