Irodalmi Szemle, 1996

1996/2 - Vörös István: Játék ebédlőasztalra, függönyre és napsütésre

Játék ebédlőasztalra, függönyre és napsütésre fölszabadították Budapestet, mindenesetre többrendbelileg szétlőtték, egy ügyes kéz a Margit hídi virágárustól elcsent egy szál virágot.

Jóvátehetetlen dolgok, mint ahogy azt se lehet már jóvátenni, hogy nem fél órával előbbre húztuk az órát. Elbújt a nap, az étkezőt felragyogtató sárga fényfolt eltűnik. A kutyasétáltatók lassan visszatérnek a kapujuk elé, Ági forgolódik álmában, én véletlenül megfogom, és most már nem is engedem el arra a tíz percre a kezét.

Hirtelen minden jó irányba fordul. A gyalogos fölér a járdára és a lámpája is pirosra vált, az újságárus eladja az első újságot, és tíz forint borravalót kap, a kutya a lépcsőházban szembetalálkozik az iskolába induló szomszéd kislánnyal, és boldogan ugrál föl rá, a virág már egy nő kezében van, odatartja az orrához, és mélyet szippant belőle, a tortaszelet békésen és sértetlenül hever a tányéron, és a csörgőóra két perccel azelőtt, hogy megszólalhatna, végleg elhallgat, este beállítottuk, de elfelejtettük felhúzni.

Egyszerre ébredünk föl, mintha a közös álom köldökzsinórját elvágnák közöttünk. Az újságárus ollója a fiókban pihen. Amikor széthúzzuk a függönyt, kiderül, mégsem aludtunk el, a nap csak most kezdődik.