Irodalmi Szemle, 1996

1996/1 - Ľubomír Feldek: Kelepcében, A gyöngéd lelkű lírikusok (versek)

ĽUBOMÍR FELDEK

vXvív?^v^^rr-!*ľ^7ľ\* *!Tv!\vTvrv/7?T^v!Tvľ*ív!'?ívívľv!

Kclepccbcn

Panaszkodik a barátom: "Megfigyelted, mindig valaminek a kelejx'éjében vagyunk... " Valószínűleg igaza van. Befűzöm a papírt az írógép kelepcéjébe, s kinézek az ablakon. A függöny — kelepce. Félrehúzom.

A rövidlátó szem is kelepce. Keresem a szemüvegemet,

a szórakozottság kelepcéjét. Az úton

fiatal nő'babakocsit tol. Terhes. Az egyik gyermek

a kocsi, a másik a has kelejx'éjében. A nő jtedig

a has s a kocsi kelejx-éjében. S mindhárman

az E—75-ös út kelejx'éjében —

még senkinek nem jutott eszébe, hogy ide járda kellene, s így valaki itt minden évben kiszabadul szaros élete kelepcéjéből.

S mi van az tillatokkal? Azok hogyan viselkednek a kelepcében? Úgy. ahogy mi: többnyire nem tudnak szabadulni belőle. A róka viszont állítólag elrágja a kelejx'ébe szorult lábát, s három lábon is elmenekül... Látod, barátom, mégis létezik valami,

ami túlmutat a kelejx'éinken, valami, ami lehet, hogy szűköl, lehet, hogy vérzik, de túlél, hacsak kis ideig is, s ez a szabadság kelepcéje.