Irodalmi Szemle, 1995
1995/10 - NYELV ÉS LÉLEK - Lanstyák István: Kisebbségi nyelvhasználati jogok és az oktatásügy
Lanstyák István akarják különféle intézkedésekkel kompenzálni. A cél annak elérése, hogy a kisebbségi gyermek megfeleljen a (többségi) iskola követelményeinek. Ezzel szemben az ún. gyarapodás-elméletek, amelyek az (5) és (6) szakaszban érvényesülnek, abból indulnak ki, hogy az iskolának kell a gyermekhez alkalmazkodnia, és nem fordítva. A gyermek anyanyelvének, kulturális örökségének és társadalmi hátterének pozitív kiindulópontot kell jelentenie az iskola számára. A kisebbségek létét költséges, de nem az egész országot (a többségi társadalmat is!) gazdagító tényezőnek kell tekinteni, a kétnyelvűséget és kétkultúrájúságot pedig hasznosnak és a gyermek számára ösztönzőnek. A kisebbségi gyerekek iskolai nehézségeit az (5) szakaszban a kétnyelvűsödéshez szükséges többlet-erőfeszítéssel magyarázzák; az utolsó fázisban (6) azonosnak tekintik őket az egynyelvűekéivel, noha elismerik, hogy ezekhez a rasszizmus, a lingvicizmus és a más jellegű diszkrimináció következményei is hozzájárulhatnak. Skutnabb-Kangas szerint még az (5) szakaszra is az átirányítási programok alkalmazása a jellemző, vagyis még itt is csak legföljebb az alapfokú oktatás anyanyelvű, a középfokú már a többség nyelvén folyik. Társadalmi célként a kisebbségi nyelvnek a magánéletben való használatát tűzik ki csupán. Ezzel szemben a (6) fázisban a kisebbségi gyermekek éppúgy az anyanyelvükön tanulnak, mint a többségiek, a többség nyelvét pedig tantárgyként sajátítják el; ugyanakkor a többségi gyermekek is tanulják tantárgyként a kisebbség nyelvét. A kisebbséget gazdasági szempontból pozitív diszkriminációban részesítik (pl. kisebb létszámú osztályok engedélyezése révén). Ilyen helyzetben rendszerint a kisebbségi nyelvnek is — legalább korlátozott mértékben — hivatalos státusza van. A (6) fázisig eddig nagyon kevés kisebbség jutott el. A legjobb oktatási rendszerekkel azok a kisebbségek büszkélkedhetnek, amelyek egykor a hatalom birtokosai voltak (pl. a finnországi svédek), vagy pedig jelenleg is azok (pl. a dél-afrikai fehérek a jelentés megszületésekor). Érdemes megjegyezni, hogy a határon túli magyarságnak viszonylag fejlett iskolarendszere is — amely egyébként valahol az (5) és a (6) fázis között helyezhető el, attól függően, hogy az elmélet, az adott helyzetben foganatosított intézkedések vagy pedig a kitűzött társadalmi célok szempontjából végezzük-e a minősítést — közvetlenül vagy közvetve annak a kornak az öröksége, amikor ezek a csoportok még a hatalommal rendelkező többség részét alkották, a Trianon előtti Magyarországon. Az utolsó előtti fejezet Az anyanyelvi írás-olvasás és az egyetemes elemi oktatás címet viseli (24—27. o.). Lényegi mondanivalója röviden így foglalható össze: azok a statisztikák, amelyek a világ különböző országaiban élő írás- tudatlanok számát mutatják ki, általában nem utalnak ezek nyelvi-etnikai hovatartozására. Ezért rejtve marad az írástudatlanság és az idegen nyelven való tanulás föltételezhető összefüggése. Amíg az írástudatlanság ellen küzdő
