Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Laczkóné Erdélyi Margit: Pistiségünk, avagy drámai önképünk Örkény István Pisti a vérzivatarban című művében

A nem létező Pisti eszmévé és csodálat tárgyávé magasodva éli életét. Elneveznek róla utcát, tortát, stadiont, vörösbort; szobrot kap, szobra előtt gyertyákat égetnek. Kitüntetése napját ünneppé emelik, amikor felszakítja a hitet a kétely: létezik-e Pisti valóságosan is? A Statisztikai Hivatal szerint egyvalaki tagadja Pisti létezését. Ez az egyvalaki maga Pisti, aki be van oltva a kételkedés mérgével, nem hisz a nehézkedési erőben; nem tudja, hol az élőn-, hol a hátra, hol a jobb és bal; ő a megtestesült szkepszis, akinek a logikus világ mit sem mondom, de végül már, miután megfenyegetik, ő is tisztán látja Pistit. A Szőke Lány kételyeit Pisti létezését illetően dokumentumokkal, emlékekkel akarják elűzni. Logikus logikátlanságok fokozzák a döbbenetet a Matru/ replikáiban is: "Attól, hogy sose látom, még lehet henne hinni." (246) Állandóan olvasom az apróhirdetéseket, háthíi egy Pisti keresi az. anyját. Időnként én is hirdetek: "Pisti, jelentkezz! Szerető anyád." (246) A kitüntetés-jelenet mégis bebizonyítja a Pisti nem-létét, s a tömegben rögvest súgás-búgás támad. Hiába jön valaki az ötlettel, hogy le kell csukatni a hitetlenkedőket, a javaslat nem valósítható meg: "A lakosság egy részének mindig szabadlábon kell lennie." (248) Elhangzik Tevékeny parancsa: Pistit megalkották ugyan, de most porrá kell zúzni. A Félős Pisti pszichológiai rajzán át vezetnek a képek és gondolatok a koncepciós perig. A Boldogból Félőssé lett Pisti mindentől remeg, a körülötte lévő tárgyaktól, önmagától, a saját tükörképétől, múlttól és jelentől, s természetesen fél a bíróságtól is; pedig a bűne csak annyi, hogy elmúlt a boldogsága, optimizmusa, belefáradt a vállalkozásaiba, nem bírja idegekkel. "Amit úgy szerettem, attól idővel megrettentem" (250) — összegezi, s ahány Pisti van a telefonkönyvben, az mind ő.

Koholt perben, koholt vádakhoz koholt nyelv illik: a bírósági jelenetben tulajdonképpen a haveli "ptydepe" sajátos magyar változatát halljuk. A súlyos értészavart kimódolt kommunikációs csőd követi, az pedig egy újabb traumával folytatódik, valamiféle kettős emberi és nemzeti átokkal, Dózsa-utalásokkal. Az ártatlan kivégzésének, a hamis eskütételnek, a lelkiismeret-furdalásnak Örkényi rajzát s Örkényi lezárását a két "Éva" (a Szőke Lány és Rizi párbeszéde illusztrálja a legpontosabban:

Szőke Lány: Kössék föl. Kössék föl. Igenis kérem. Eszem a húsából. Természetes dolog. Ez nálunk szokás. Dózsából is ettem. (...) Kérem, de mondja meg őszintén, könyörgöm, ne kíméljen: egy halott Pistinek is lehet igaza?

Rizi: Lehet. Nálunk ez. gyakori eset. (256)

S a történelmi, pszichológiai rendszerezés tovább folytatódik a drámaszöveg látszólagos rendszertelenségében is. Az alapkérdés (összedől-e a világ?) az 1956- os események groteszk rajzában is domináns helyet foglal el.

Az apróhirdetés-motívum többször funkcionál a dráma kulcshelyzeteiben. Ezúttal az újságok álláshirdetéseiben éppen egy megfelelő Pistit keresnek, s ez lehet apropója Pisti utolsó beismerő vallomásának, amely megsokszorozódásának, önmegvalósításának és önmegvalósulásának a summázata, a pistiség-álapot, - magatartás, -tragikum és -komikum felvázolása. A huszadik század emberének (mindnyájunknak) egy lélegzetvételnyi idő alatt elmondott "önéletrajza". "Nem akarok többé kettéválni, se sokadmagammal viselni egy nevet. Megpróbálok

Laczkóné Erdélyi Margit