Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Georg Trakl: Téli éj, Télen, De profundis (versek)

GEORG I RAKI

leli cj

1 akit a hó. Éjfél utón fölkelsz, mámorosán még a ködülte tájék vérszín borától, melyben nyugalmas tűzhelyek lángja vörösük. (). sötét éjszaka!

Fekete fagy. A föld érckemény, a levegőnek keserű szeszillata van. S baljós előjel: csillagod kialszik.

Megkövült léptekkel elindulsz a vasűti töltés felé, tágra nyitott szemed, akár a katonáé, ki egy sötétló'sáncot rohamoz. Avanti!

Hómező és hold, szeszillatú!

Vörös farkast fojtogat egy angyal. Ahogy lépdelsz, csontjaid kék jégszilánkokként meg-megzörrennek, arcodról a bánatot és gö'göt szeretné letörölni egy mosoly, homlokod belesápad gyönyörébe a fagynak;

s meghajtod fejed arrafelé, hol kis faházában álmodik a bakter.

Fagy és füst. (’sillagfényből szol t ing perzseli görnyedt vállad, s fémszívedet Isten keselyűje marja.

O, kőhalom! C söndesen megolvasztod, s feledésbe meríted a hideg testet ezüst hótakaróddal.

Fekete álom. A fül követi a jégen húzódó, hosszú csillagösvényt.

.Járataiban harangok szívverése ébresztőt kongat. Átlépve Kelet kapuján, a rózsaarcú. ezüstkoszorús hajnal közelít lassan.