Irodalmi Szemle, 1995

1995/10 - Géczi János: Tölgyek könyve (részlet)

Kivágott, ritkított fenyvesen keresztül vezet az út, majd a gerinc után tölgyesben. Az erdőszélről, ahonnan már látszik a tető nélküli ház, látni a Balatont, a reggeli kékséget szörf- és hajóvitorlák szeldelik; ritka tiszta a levegő.

A munkások már kijelölték a terasz alapját, s az exkavátor kezelőjének magyaráznak. Gép ássa az alapot, annyira köves a talaj.

Karesz szótlanul figyel.

Tóni kaptat a lejtőn fölfelé, karján fekete cseresznyével teli kosár.

Földre szegezett szemmel jön, a lépéseit figyeli, így hát csak akkor veszi észre a kivágott tőkéket, amikor már a házhoz ért.

Megszédül, kihull a kosár a kezéből, szertepörög a gyümölcs.

Valami biztos kapaszkodót keresne, végül megtámaszkodik a házfalban. Senki nem figyel rá. A munkások reggelihez fognak, a suhanc sátorba hordja a vásároltakat, Karesz levásznazza a kocsiját, Bódogh ellenőrzi a terasz kitűzött nyomvonalát.

Aztán Ila veszi észre: rosszul van az öreg.

Pálinkát tölt, azzal megy hozzá:

— Ezt igya meg.

Az öreg nem érti. Üveges szemmel bámulja a kivágott tőkéket, a megélhetésének pusztulását.

— Igya! — nyomja a poharat az öreg orra alá Ila, és megitatja az öreget.

— Jöjjön, egyen.

— Itt még senki — vékony és sírós Tóni hangja.

— Mit senki! Kellett a hely.

— De pont virágzáskor. Télen kell azt, kérem, télen. Amikor nem él a növény.

— Akkor még nem lehetett tudni — veti közbe az arra menő Karesz. — Egyébként is azt teszek vele, amit akarok.

— Igaz, fiatalúr.

— Azért! — s Karesz bepattan a kocsijába, s porfelhőt hagyva maga után elrobog.

Tóni egymás után töltögeti tele pálinkával a poharát.

Jól berúg. Tántorogva indul a sorok között — simogatja a leveleket, tenyerébe vesz egy-egy fürt virágot. Aztán elhányja magát.

Géczi János