Irodalmi Szemle, 1995
1995/10 - Béres Csilla: Szögek
Szögek dolgokat nem ismerünk meg, mint egy kavics a tenyérben. Vakok vagyunk, s ez bölcsebben nem is lehetne elrendezve. Fák vannak, erdő nincs, csak a matematikában. Apát most látom egy régebbi újságban. A csapat anyagi nehézségeiről nyilatkozott. Arról nem mert beszélni, hogy a nagypolitika is focizik. Rég volt ilyen ápolatlan. Anyát akkor operálták, őt nem érdekelte. Éppen. Valamikor is megpróbálta elhagyni. Felmászott egy fára autóstul. A piros Skodánkat zöld Ladára cseréltük. Most lakást fogunk cserélni. Apa házat éppíttet. Az indián megáll. Éles a kép. Túl kék az ég, ezüstösen csattognak a nyárfák. Ma este nem lesz képemyőbámulás. Felemeli a puskát, homlokának szegezi, meghúzza a ravaszt. Azt beszélték, listája volt azokról, akiket ki akart nyírni, meg hogy búcsúlevelet írt egy lánynak. Később megvadult ló száguldott végig a lévai úton. Félrecsúszott kockás nyereg. Az emberek egy pillanatra a kapuk mögé bújtak. Egy pillanatra néma csend. Néma agyak csendje. Habart ég. A habarékból kitekint a nap, de csak az ajka. Narancsfény. Futó. Körbe-körbe. Az apám. Óhajomra pályát módosíthatna. Valahogy kieviekélt a nap. Mögötte a Nagy-Tarpatak. Néha. Valahol szöget vernek. Azt hittem, harangoznak. Megvárom, míg mindenki elmegy. Aztán én is futni kezdek, hogy ne lássák az arcom.
