Irodalmi Szemle, 1995
1995/9 - ÁRGUS - Csehy Zoltán: A szegény kis panasz gyermekei
árgus Véletlenek, mindennapi csodák, érthetetlen dolgok, csak ő ismeri őket, az író! Hétköznapi misztika, melyről kevesen tudnak, de az író ismeri titkukat és tudósít róla. Hajdúnak vannak szavai és fogalmai, alkalmas nyelvezettel bír, hogy megsejtesse annak a megfoghatatlan valaminek a minőségét, amit hősei állandóan keresnek, szenvednek tőle és küzdenek vele, vagy le akarják győzni, meg akarják semmisíteni. A történetek mélyén, a szövegek anyagában a kétség és belenyugvás kimondatlan és kimondhatatlan filozófiája gomolyog. Ígértük, hogy Hajdú hősei — s az író — önmagával való viaskodására még visszatérünk. Minden írónak joga van alkata és kimunkált szemlélete szerint látni a világot. Hajdú bonyolultnak, problematikusnak és legtöbbször kiábrándítónak látja életünket. S ez nem baj! A világ ilyen is...! De emellett másmilyen is! A kész fonna egysíkúnak láttatja, a szabadság akarása viszont gazdaggá teszi a világ arcát. Nemcsak a stilizálás erőire kell hagyatkozni, hanem a látáséira is. A valós létet kell először megpillantani s értékelni, mert a stilizációt csak ahhoz lehet viszonyítani! Hajdú hősei, mint mondottuk, eddig inkább csak önmagukkal viaskodnak. De az akart belső küzdelem néha a modor, sőt a komikum területére tévedt. A dráma lényege a szükségszerűség. A sors vak erői legtöbbször rajtunk kívül élnek. Ennek felismeréséhez azonban az idő fokozott élménye kell. Az Idő mély megérzése és egy eszme, az Eszme — de nem ideológia! —, amely az időélményből fakad. Nincs igazi mű eszme nélkül! S az Eszme, mely a Műbe életet lehel, az emberből (az íróból) fakad, de nem önmagára, hanem az élethez és világhoz, a léthez és az időhöz való viszonyára vonatkozik. Az ember igazi drámája nem az, hogy önmagát, hanem hogy a világot kell elviselnie! CSEHY ZOLTÁN A szegény kis panasz gy ermekei Orbán János Dénes: Hiimériáda, Előretolt Helyőrség (Kolozsvár 1995) Nincs agyhajtó, mely érte hajt. Troppauer Hütnér lassan botorkál, olykor megpihen egy-egy évszakon, ahol nagyon is szeplős fogantatásé verseket ír. Megfordulni látszik a latin igazság, valahogy így: Pater semper verus, mater incerta. Az anyák bizonytalanok, de a gyermekek (a versek) valahogy mind egy szálig Troppauer Hümér markáns arcéleit örökölték meg. Es a szegény kis panasz gyermekei egyre cserepedvén, elfutnak, ha közéjük esnek a sínek. E- gyikük sárral dobálja pofon a posztmodern házaló jehovistáit, másikuk udvarias (bamba) lélek módjára törli tisztára az áldozatok arcát folytonos bocsánatkérést rebegve. Különös kalandjaik akkor érnek véget, amikor az álmok (természetesen a hazug álmok) fanyar jegyszedői megvizsgálják és eltépik lelkűket: szavak, sorok, szakok maradnak a jegyszedő kezében, szavak, sorok, szakok az olvasónál. Ekkor újra közbelép Troppauer Hümér. Megkeresi és megtalálja a kettétépett jegyek egymáshoz illő két-két részét, atyai gondoskodással forrasztja őket eggyé, s ettől kezdve nincs az a jegyszedő, aki elbánhat velük.
