Irodalmi Szemle, 1995
1995/9 - Kulcsár Szabó Ernő: A könyv mint beszéd
Kulcsár Szabó Ernő lehet azonban, hogy a Bevezetés... idézi ugyan Mallarmét — "A világon minden avégből létezik, hogy könyv váljék belőle" (A szív segédigéi) —, de olyan intertex- tuális szövegkörnyezetben, ahol az egymás mellé kerülő citátumoknak egymással ellentétes funkciói lesznek. Mert ez a kijelentés az alábbi szövegegységben helyezkedik el: Irodalmot csinálok, mint máskor is, emlékező és fogalmazógéppé idegenülve és tárgyiasulva. A világban minden avégból létezik, hogy könyv váljék belőle, mondja Mallarmé, Még csak nem is szégyenkezem; belenyugodtam, hogy olyan legyen az arcom, amilyennek a könyveim muitatják. Ezen változtatni fogok. Ez a passzus itt nemcsak Mallarmét idézi, hanem (közvetlen szomszédságában és jelöletlenül) Handkét is. Az első mondat ugyanis abból a kisregényből10 származik, amely mind struktúráját, mind tematikáját tekintve elsődleges pretex- tusát képezi A szív segédigéinek. Az a tény tehát, hogy a Handke-mondat jelöletlenül, a Mallarméé viszont jelölve, sőt a tőle való távolságtartás szándékával van idézve, a citáció kétfajta modalitását hozza játékba. A jelöletlen átvétel a modális azonosulás esete, a jelölt átvétel viszont egyfajta "relativáló szöveg- köziségben" idézi a kijelentés igazságtartalmát. Vagyis: az idézés ilyenkor csak úgy ismeri el az idézett érvényét, hogy elvileg nem tartja azt megváltozhatat- lannak. A klasszikus modernség szerint a művészet a wagneri teljesség értelmében reprezentatív foglalata a világnak. Nem a világ "képe", hanem a művészet abszolút teljesítménye: ez a tiszta esztéticitás a maga tökéletes megalkotottságával szerez jogot arra, hogy mintegy "helyettesítve" vegye át annak a teljességnek a helyét, amely az életvilágban nem jöhet létre. A Mallarmé-i Könyv képzete mint "le Reve dans sa nudité idéale" ' azért lesz a zárt teljességű, artisztikus reprezentáció példája, mert maga az elképzelés is, mint az élet és művészet összeegyeztet- hetetlenségének kérdésére adott válasz, imagintív és való világ ellentétének horizontjában fogalmazódott meg. Az összeegyeztethetetlenség tapasztalata alakilag azért foghatta fel végül értékoppozícióként ezt az ellentétet, mert egymástól valóságosan is elkülönült tartományoknak tekintette a hordozóit. A tiszta szépség általi reprezentációban a teljesség ily módon egyfajta zárt és imaginatív térszerűségként ölthetett alakot. Ennek a teljességnek lett aztán immanensen sa ját ja az az esztétikai értékesség, melynek a világa csak kevésbé értékes másikhoz (az életvilághoz) képest bizonyult meghatározhatónak. Az esztétizmus műalkotásértékű Könyv-fogalma pontosan ilyen megfontolásból apellálhatott a Világkönyv rangjára is. Azért, mert az imaginatív teljesség értékét az abszolút elrendezésű tartalmazás, illetve a statikus magábanfoglalás terében látta meg-tes- tesülni. A Mallarmé-féle tiszta szépség gondolata költészettörténetileg ezért válhatott egyik forrásává az önelégült esztétikai autonómiába és identikus szövegi- ségbe zárkózó — modernista — műalkotásnak. A Bevezetés a szépirodalomba már mint könyv is számos ponton vitában áll ezzel az irodalomfelfogással. Mert bár igaz, hogy az immanens esztétikai
