Irodalmi Szemle, 1995

1995/9 - Szűcs Enikő: Folyamatában, Van egy szavam a számodra, Átutazás

Versek

törmelék. Valami furcsa önelégültség vesz erőt ra jtam. Mi az., amikor leveleket várok félig görcsbe rándultan. Nincs is festett arcod, csak úgy teszel. Akkor sem bánthattál volna, ha a búcsúzkodásnál álharapod a torkom. De ez sem jelent semmit, csak amit jelenthetett volna. Es nincs kísértés, mert bezártam, olyan ajtók mögé, amit K. és én egyaránt elképzelünk. Es ez olyan sz.ép, hogy klasszikus. Persz.e hogy találkozni fogunk, ami annyira meghatározhatatlan, és olyan jó mögéje elbújni. Mint ama kevély reggelen, tudva, hogy ébrenlét van, és kaparászni saját hónaljamat vagy másét kellemesen bizsergető. A fölösleg sapkaként feszül a fejemre, néha átkötöm. Csak szét ne essen. Micsoda hátsó gondolat, és amennyire tőlem telik... végeláthatatlan. Már megint elhagytam a toliam, és így nem lehetek indián. Es végül is én már nem akarok itt lenni, meg ilyen nagy szavak következnek. Mennyi megfo- galmazhatatlanság. Es aki követett. Mikor jön el újra. Ha megszólítani nem mer, csak követni tud. A mélységek után, csak azért, mert ez a jó kifejezés. És hogy mennyire gyűlölöm a szagát. Felséges.