Irodalmi Szemle, 1995
1995/9 - Molnár Miklós: Nekrofil szentképcsarnok
Peregrináció a világ káprázatai között Molnár Miklós Hatóságilag előírt, úgyszólván tehát honleányi kötelességérzethől — de talán rejtett eugenikai megfontolásból is — lerótt, az egész "felvilágosodott" civilizáció cinkosságával elkövetett magzatgyilkossága után Fri- dának majd harmincévesen sikerül végre férjhez mennie (volt már egypár erőszakolt, kínosan meghiúsuló próbálkozása). Látszólag a szüleitől menekül. Kiderül nemsokára: éppen házassága révén muszáj visszacsapódnia a szülői miliőbe, a családi viselkedésmintákhoz. Frida hónapról hónapra "teherbe esik". Léggömbterhességei sorban szétpukkannak, egyszer aztán tényleg megfogan. Várandóssága alatt a teljes családi viselkedésrepertoárt eljátssza. A szerepkészlet leginkább standard darabja a kiprovokált válsághelyzetekben való pánikba esés, majd az azonnali szökés, mindegy, hogy hova — bárhova. Méhében négyhónapos a magzat,a mikor Frida Norvégiába illan. Politikai menedéket próbál kérni. El- és kiutasít ják, sőt hazadeportálják — haza, Nekrofíliába. Kényszerű visszahonosulása után egyre jobban retteg a szüléstől, halogatja, ameddig csak lehet, nem bízik se a szülészekben, se önmagában. Gyötri magát és a férjét (aki ezen a történeten nevenincs epizódszereplőként iszkol át, cipelve hátán önnön karmás zsákját), ö- rökösen ócsárol, agyarkodik, gáncsol: visszamenőleg is gyászosra és áldatlanra próbálja mázolni kettejük történetét. Apja ismét fölerősödik benne. Prebjancsuk Lázár valóságos jelenléte is egyre gyakoribb; fél a vejétől, gyűlöli, rivalizál vele. Sehogy sem tud lemondani az ő Fridáeskájáról. Ha tehetné, meggátolná a szülésben. Veszélyt szimatol. Olykor Debilke is meg jelenik és besegít: számolatlanul ontja históriáit elvetélésekről, gyászos végű szülésekről, szörnyszülöttekről, rút gyermekbetegségekről. Aztán — népmesei fordulat — szépséges leánygyermek születik. Rögtön gyarapodik a családi ikonosztáz: a nagyapává lett Prebjancsuk a kisded ágya mellett gyilkossággal fenyegeti meg az apát. Frida az anyaságban látszólag megújhodik. Szüleit csalafinta trükkökkel igyekszik távol tartani kicsinyétől. Észleli a félje és a kislánya közti organikus kapcsolatot. Féltékenyen látja, hogy gyermeke — létének cáfolhatatlan dokumentuma — nem csak az övé. Veszekedéseket szít, hónapokon át előkészített melodramatikus nagyjelenet után elszökik hazulról; mintha rettentő magnetizmusnak engedelmeskedne,a kisgyermekkel szüleihez költözik. Innentől valamennyien reménytelenül csapdába kerülnek (a cseresznye a majom markában, a majom keze a kancsóban). Frida "gyermekelhelyezési"
