Irodalmi Szemle, 1995

1995/7-8 - NYELV ÉS LÉLEK - Deme László: Diskurzus vagy konkurzus?

Diskurzus vagy konkurzus?

istenhitnek,az ezek szerint i s t e n t a g a d ó ? S ha mégis kiderül, hogy nem, akkor leleplezte magát?!

S aki filológusnak kíván számítani, az jó, ha "tiszta forrásból" merít. Nemzet és nemzetiségi csoportok viszonyáról jó néhányszor írtam; olykor kötetnyit (Nyelvi és nyelvhasználati gondjainkról, Bratislava 1970), olykor tanulmány méretűt (pl. Nyelviség, nacionalizmus, hazafiság, MNy. 71: 6—16. 1975; oroszul: Jazik, ncionalizm, patriotyizm. Etjudi o Vengrii Tóm. 13: 161—174. 1978),, s kisebb cikkeket számos helyen. Nem csúcsteljesítménye tehát a tudományos hitelességre törekvésnek "Deme László 1991" jelzéssel idézni egy olyan inter- j ú t, amelyiknek nem én vagyok az aláírója, hanem Farkas Zsuzsa újságíró, s amelyet — igazán nem nehéz kitalálni — szóban adtam, mégpedig külföldi újságírónak, tehát a közlés előtti átolvasás, ellenőrzés lehetősége nélkül. — S megint inkább a tendenciózus csonkítás, mintsem az objektivitásra törekvés eredménye ennek a résznek az elhagyása: "Aki azt mondja rólam, hogy én tagadom a tizenötmilliós magyar nemzetet, annak igaza van. En a tizenötmilliós magyar népet ismerem. Népet." (Ugyenebből az interjúból idézi Grétsy László: Nyr. 117. évf. 403. Tőle veszem át, minthogy az Új Szónak ez a száma hozzám nem jutott el.)

Egyébként a fentebbi megfogalmazás(okat) vállalom, ha kissé sarkított(ak) is. A nemzetiségek (jobbnak tartom ezt a megjelölést, mint amit hivatalosan használnak: "nemzeti kisebbségek") jogaiért vívott küzdelmünk is jelzi: ezek a leszakított csoportok meg vannak fosztva a velünk való területi, gazdasági, igazgatási, művelődési egység által biztosított lehetőségektől, vagyis a nemzeti 1 é t előnyeitől. Ezt a történelmi, kulturális, tudati, érzelmi összetartozás érzése

— vagyis a nemzeti tudat — nem képes ellensúlyozni. Ezért fontos ráébreszteni őket — persze magunkat is, és még inkább az államszervező nemzeteket —, hogy államukon belül közösségi jogok illetik meg őket. Nem így mondtam: "államalkotó" nemzetek, hanem így: "államszervező" nemzetek; hiszen államalkotó minden közösség, részközösségek is; s az államszervezői helyzet nem előjogokkal jár elsősorban, hanem súlyos kötelességekkel. Sajnos, nem rám igaz, hogy a mai megoldások (pontosabban: megoldatlanságok) mögött "a nemzetfogalom tisztázatlcmsága munkál" (82).

Mindezek tudatosítása nem ellene szól a nyelvi egység megtartását célzó törekvéseknek, hanem épp mellette. Hogy elszakíthatatlan legyen — és maradjon

— a kapcsolatot biztosító tudat akkor is, ha a lét átmenetileg ismét "lehúzott rolók mellett, köldökzsinór nélkül" kényszeríti ezeket a csoportokat önazonosságuk megtartására. Mert abban egyetértünk, hogy "A magyar nyelv ügye a határon túl ma alapvetően nyelvpolitikai kérdés", és hogy "a nyelvi tervezési döntések... a többségi, nem magyar hatalom kezében vannak". Csak abban nem, hogy ennek ellensúlyozására a nyelvművelés ne tehetne kísérletet. Mégpedig, egyebek közt, a közös nonnatudatnak (a központi nonna közös voltát és modell értékét elismerő összetartozás-érzetnek) épp nem a szétlazításával, hanem az erősítésével; — bár persze erőltetése nélkül.