Irodalmi Szemle, 1995

1995/7-8 - Kántor Péter: Szabad ógörögök nyomában

Podmaniczky Szilárd

Miután a pap befejezte a beszédet, kiemeltek a sírból, felravataloztak, visszarakták a belső szerveimet, hazaszállítottak, és otthon az ágyban magamhoz tértem. Azóta egyre jobban érzem magam, már csak kicsit sántítok, és jó lett rám ez a régi vajszínű öltöny is. Folyton fiatalabbnak érzem magam, a bőröm kisimul, a májfoltjaim elhalványulnak. Hamarosan lesz egy válóperem, aztán nyugodtan élünk az asszonnyal, amíg össze nem házasodunk. Utána hosszú, magányos évek következnek, míg végül visszaköltözöm a szülői házba, megkapom a bizonyítványaimat, majd egyre alsóbb osztályba kerülök, végül beiratkozom, felvételizem. Aztán újra járom az elemit, képességeim egyre csökkennek, míg végül írni és olvasni is elfelejtek. így mehetek csak a legkisebbek közé, ahol a méreteim is rohamosan csökkenni fognak. Legvégül már alig tudok magamról, bevisznek a kórházba, visszazámak az anyaméhbe, és onnantól megszűnők létezni, visszafejlődöm a szederig... Lesz még egy utolsó fázisom, amiről én már mit sem tudok, semmit sem. Hát visszafelé se jobb, most megnézem. Az élet mindkét irányba befullad. Mindegy, hogy a halál a születés, vagy a születés a halál. A feltámadásban mindenki leélheti visszafelé az életét. A koponyák megtelnek aggyal, a csontra hús terem, a szem iszonyatos fájdalmak közöt felnyílik. Mielőtt kivesznek a földből, elmondják, hogy milyen ember vagy, mi vár rád. Egyetlen szerencséje a szónoknak, hogy gyengélkedsz. Lassan kifarolnak belőled a nyüvek, és helyreáll az öltönyöd állapota, kiszárad a talajvíz a zsebedből. Visszanő a körmöd és a borostád, és mire kiemelnek, a frizurád is rendeződik. De látom rajtad, neked ez egyáltalán nem tetszik, mintha jobb lenne fordítva. Pedig sehogy se jó. Isten fölrobbant a teremtésben, így aztán mindenütt ott van.

Hö, mondta, legyintett a fejemre, aztán elsántikált a lakásom felé, ahol kis idő múlva egy kemény nyelű fogkefével végeztem vele.