Irodalmi Szemle, 1995

1995/6 - Dominik Tatarka: Egyedül az éjszaka ellen (regényrészlet)

Dominik Tatarka

kalap, amelyet a fejembe kellett volna nyomnom, de nem tettem - ez kifejezetten őrültség volt, őrültségem szimbóluma. Megkönnyebbültem, fölnevettem, mert emlékezetemben fölbukkant a habókos klieštinyi Jožo, szülőföldem bolondja, aki hordta a hűeket, hol mi történt, ki kit vert agyon, ki kit lopott meg, bárhol megaludt, olykor anyámnál is, nyugodjék békében. Bolond mivoltának jeleként, hogy különbözzön a koldusoktól, egyszerre három kalapot hordott.

Szörnyű fáradtságom ellenére, három nap és három átvirrasztott éjszaka után eszembe jutott a klieštinyi Jožo története, és ez földerített és megnevettetett. Halálom után jómagam is úgy fogok csavarogni, mint ő, kvittek leszünk.

Történt egyszer, hogy Jožo az országúton ballagott. Megállt mellette egy Tatra teherautó. A sofőr azt mondta, elviszi, s maga mellé ültette a vezetőfülkébe. El is vitte, akarata ellenére, a fővárosba. Ott aztán a klieštinyi Jožo azt se tudta, hová legyen. Egy állambiztonsági vette pártfogásába, aki ugyanarról a vidékről származott. Elvitte a borbélyhoz, hogy nyírják és borotválják meg, elvitte egy szállodába, hogy fürösszék tisztára, és vessenek ágyat neki, etessék, itassák meg, aztán reggel fölültette a gyorsvonatra, s meghagyta a kalauznak, tegye majd ki ott, ahol Jožo akarja. A borsos számlát pedig mindezekért a teherautó sofőrjével egyenlítették ki, hogy jól vésse az eszébe, nem tanácsos vaskos tréfát űzni a mi Jožkónkkal. A titkos, bizonyára földim, igazságot szolgáltatott.

Kár, hogy álmomban a kalapokat a hónom alá csaptam, nyomtam volna őket inkább a fejembe, akkor tudom, hazakerültem volna anyámhoz. De így? Nem tudom, nem tudom. Nincs egy vasam se, soha nem is lesz már, a hullának való fémtok sokba kerül, azt én nem engedhetem meg magamnak, hacsak, hacsak... Eljöttem, hogy eltemessem az unokaöcsémet, s ahova csak nézek, mindenütt a kortársaim fekszenek, falumbeli fiúk, akiket időnek előtte fölzabáit a rák a fegyvergyárban. Éppen csak megemlítem ezt, mire Rudo Kopačka, a tanácselnök máris, hogy igen, számodra is akad hely közöttünk. De nem állapodtunk meg semmiben, mert a fémtok, a szállítás, minden drága. Annyit nehezen tudnék összespórolni a zsebpénzemből. Nem, a zsebpénzemet inkább elfüstölöm és eliszom, majd elhamvasztanak, azt tesznek velem, amit akarnak, ami a legolcsóbb, aztán hazajövök a mamához csak úgy, egy kis nyaralásra.

Valamikor, évekkel ezelőtt, kiküldtek külföldre, én pedig leírtam hírhedtté vált mondatomat: Köztársaságom szoknyájába kapaszkodom. Ezzel bűnt követtem el, mondatom bekerült egy rendőrségi jelentésbe. Ha a