Irodalmi Szemle, 1995
1995/1 - Zalabai Zsigmond: Kritikák post festa
Zalabai Zsigmond alighanem azonos az elektromosan semleges atomok elektronjaival (ezeknek a számától függ az anyag sajátossága), illetve azokkal az általános filozófiai kategóriákkal, melyek az anyag létezésmódját jellemzik, s amelyek körébe olyan fogalmakat sorolhatunk, mint például a mozgás, a változás, illetve a lehetőség és a valóság, a reális és az absztrakt, a lényeg s a jelenség, a valóság és a látszat, az önokúság és a célelvűség, a determináció vagy indetermináció, a kötött, illetve vele szemben a szabad akarat egymással ellentétes fogalompárja. E fogaknak a részecskefizika tapasztalatai alapján a "határozatlansági reláció" tartományában hozhatók közös nevezó're; s éppen ez a tartomány az, amely mai világképünket, valóságértelmezésünket bizonytalanná, a tudásunkat relatívvá, a jövőképünket kétségessé tette, s mind ontológiai, mind pedig gnoszeológiai értelemben seregnyi megválaszolhatatlan kérdést vetett föl. A "Legyünk talán együtt egyedül!" című prózaversében Fambauer Gábor az elektron-kép kapcsán (amely számára, úgy látszik, termékenyítő poétikai ötletnek bizonyult) paradoxonokhoz jut el, melyek szerint ha az elektronok egy adott helyzetben egymással "kicserélődnek, akkor a világ más lesz; másrészt, mivel teljesen egy formák, cseréjük nem változtat semmin, tehát a világ ugyanaz, marad. Belátható, hogy ugyanahhoz, a paradoxonhoz jutottunk, mint Szent Tamás — a létezés egyszerre kétféle..." — Márpedig ha ez így igaz, akkor — hogy a Távlataim záradéka című szonettre utaljak vissza — csakugyan: Mi értelme az életnek? Ezekkel a kérdésekkel viaskodik, minden oldalról körüljárva a már említett filozófiai kategóriákat, költőnk a Magányunk tárgyaként, a Spontán motivációiból kivetkőzött ember, A hiány szorítása című verseiben, az "onnan indulok” kezdetű kétsorosban, a Köznapok metafikájában, a Még be nem fejezhető risztben, A teljesség grádicsában, az Egy másik élményről című próza versében, amelyben egy gyermekkori emlékképtől röppen föl addig a gondolatig, hogy "...itt hever előttünk a lét, unszoló, kényszerítő és vak tolakodással, és végképp nem tudjuk, mihez is kezdjünk". Általában: alig van olyan szövege, melyet valamilyen formában ne színeznének a már említett ontológiai-gnoszeológiai kérdések bizonyos részvonatkozásai s a velük járó érzelmi-hangulati üzenet, melyet a Konceptualista versben így fogalmaz meg: Tűnődő, hűvös, szomorú, rezignált lélekállapot legyen. A gondolat pedig ez: végképp nincsenek már élményeim. Egyetlen élmény szorongat csupán, hogy vagyok. (Februári számunkban folytatjuk)
