Irodalmi Szemle, 1995
1995/6 - Gál Sándor: csend és havazás (vers)
csend és havazás 3. olvadás lám az olvadás a felszántott esetül megéled tűnődik a mély rezdül s hulld ogál alá a magasság a lejtő önös sóvárgásán túl valami rejtett távolság nyílik nem are s nem is szemrebbenés esujxín egy átfutó felhő s nem látni már a láthatót se összezándt a táj szeméremajka csillagokig sugárzik fel a megfoghatatlan várakozás 4. a téli kert igazolja a cinkék hűségét itthon vannak s biztonságban lábuk nyoma versfiizér a havon beszélgetnek egymással ahogy csak a madarak zúzmaracsipkés áujak tartják felettük az eget 5. ezt az iiresséf/et ezt a megfoghatatlan nincspí láthatóvá tenni lélegzetkihagyás szédülete megsemmisítő j>okol hiába az elszánás a lét kudarca megélhetetlen
/
