Irodalmi Szemle, 1995

1995/6 - Parti Nagy Lajos: A vadászó Diána

Parti Nagy Lajos

uram, egy nagy büdös gyameszt — mondja riportalanyném, és lecsapja a kanalat a mókus mellé, hogy beleroppan a szürke zománc, s táncba kezdenek a vitrin karlsbadi poharai.

— De hát mégis, asszonyság, ha baját párna mögé gyűrve elméláz nyári délután, s lelke pagonyának aranyporát papírra teszi, hát csak öröm mégis az a szívnek, béke és nyugovás.

Hogy az meglehet, de ha Csók Adorján haza talál jönni, hát el nem visszük nadrágolás nélkül, s szárazon. Néki penzuma van, ő el nem tra- fikálhat mindenfélékkel, s óraszám. De látom, forr és dagad a szó e nagy, pősze testben, s dobja is le a födőt, mint nehéz konyharuhái a tűzhelyen. S hányja be közben a dianás cukrot, fűtő táplálja így lokomotívját.

Hogy annak a sarlatánnak csak a bumfordi a megfelelő, mentül ama- tőrebb, antul jobb, holott ő inkább másolna finom magazinokból, Elet és Tudományokból, nem beszélve, hogy fejből is kecsesebb agondolatja, mint ami a megrendelés, úgy higgyem el. És hogy tudom-e, hogy ki fog lyukadni az ózonlyuk, méghozzá Európa közepén, ami, magyar tudósok kimutatták, Vác és Sződliget között van pontosan, de ő ezt már akkor megmondhatta volna, süldő leány korában, mert ő látta, hogy egy darabon ott felhő se, és sohase, és ő egész föllátott, nem mondaná így, de a Mária szoknyája alá, és hét sebe lett őneki attól, jóddal kellett kenegetni, s tán onnan van minden, az ózonpajzstól, szívnagyobbodás és vesemedence, ki tudja aztat?

S talán a képessége is, a képessége is, a látásra. S hogy szív kell ahhoz, ebben igazam van, szív és szorgalom. Meg tűrni. Mert nem lehet ám akármit! De nem ám, ezen a sötét és perfid világon, hol férj van, áfa, nadrágszíj és lábvizesedés, s apró gonoszság annyi, mint a sörét a rémszar- vaska oldalában, ha belépdel a tisztásra, mint csabakirályfi, és büszkén bőg a nagy agancsa alatt, mert az kell ám, nagy agancs az Adorjánnak, hogy a konyhaasztalról lelógjon, akkora, és csak hogy kövér legyen, és vastag, hát hogy lehet, kérdi ő tisztelettel, hogyan lehetne elhájasodva egy hattyú? Bizony, van őneki szekatúra folyton, meg lepofázás, hogy mi az ott a kecsesen ívelő hidacska alatt, te molyos tehén, Tátra-csúcs? Merthogy nem hullám, az fix, és akkor ő radíroz, odabőg rá egyenesen a sorvezetőre, radíroz és újra rajzol, és láthatom én, hogy egy szegény kézimunka- előrajzolónak sincs mindene kalácsból.

Csók Adorjánná fakanállal gyömöszköli a konyharuháit, és csak mondja, mondja a selyp, kicsi szájával, hogy őneki szabályosan fáj ez az osztályrész, és akkor kijön ide éjjel, vizet merít, süti a talpát a hold, mikor már üres a tévé, akkor, amúgy se tudna aludni az Adorján szuszmákjától, hogy az álmában miket kiabál, hát förtelem, de egyszer úgyis rányomja az ordinári szájára a Gagarinos díszpárnát, és hogy ő, legtöbbször így, a kutyák után szabadon rajzolja meg a szarvaskák tüzekedését, ugye, erdőbe, állatkertbe