Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - PERÚJÍTÁS - Alexa Károly: Tompa Mihály - A pipishez, A létről való beszéd
Szarka László magatartása olyan önmagukban való értékek, amelyek felmutatásával nem lehet a vizsgált fél évszázad negatív fejleményeit kiegyensúlyozni, még kevésbé meg nem történtté vagy akárcsak szebbé tenni. Hiszen a legtisztább elgondolások, a legésszerűbb premisszák is kilátástalannak, meddőnek és visszhangtalannak bizonyultak a dualizmus kori magyar államelméletben lavinaszerűen felerősödő központosítással és nemzeti logikával szemben. A magyarországi nemzetiségi jogalkotást és joggyakorlatot tehát alapvetően nem az alternatívák, mégpedig a kor legkiválóbb politikai elméletírói által kidolgozott alternatívák hiánya vagy silánysága terelte igen keskeny mederbe, hanem a 19. század végi, 20. század eleji közép- és kelet-európai nacionalizmusok egymást felerősítő virulenciája, illetve a — magyar államkeretek törékenysége miatt aggodalmaskodó — kormányzati erők preventívnek hitt, valójában inkább kényszerképzetesnek bizonyult restriktív politikai gyakorlata. Ez utóbbi gyakorlat érvényesült a szlovák nemzeti fejlődéssel szemben a dualizmus kori magyar kormányok felvidéki nemzetiségpolitikájában is. Itt mindenekelőtt a szlovák tanítási nyelvű nemzetiségi oktatási hálózatot tudatosan alakító s az 1890-es évektől egyértelmű és következetes kormányzati törekvésre gondolok. A csehszlovák egységtörekvések ellensúlyozására a századfordulón, Bánffy Dezső miniszterelnöksége idején "rendszerbe állított" felvidéki iskolaállamosítás (akár a milleneumi ezer iskola-akcióra, akár a zömében valóban tarthatatlan állapotban lévő községi iskolák helyettesítését, cseréjét szolgáló modernizációs erőfeszítésekre gondolunk) tagadhatatlanul az iskolák tanítási nyelvének kikényszerített megváltoztatásával, azaz a magyar tanítási nyelvű oktatás be vezetésével járt együtt. A 80-90 százalékban nem magyar lakosságú megyékben, az ennél is nagyobb arányban szlovák közösségek százaiban az iskolai magyrosítás érthető okokból mindvégig igen csekély hatásfokkal történt, amit a korabeli kormányzati és megyei magyar tényezők is tudatosítottak. A magyarosító iskola- politika nem is annyira a magyarosítással, sokkal inkább az anyanyelvű oktatás kizárásával és ellehetetlenítésével okozott igazán komoly károkat. A Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület úgynevezett alföldi telepítési akciójának keretében a járványok és éhínség miatt kritikus helyzetbejutott szlovák családokon úgy kívántak segíteni, hogy a gyermekeket magyar családoknál helyezték el, nem titkolva azt a szándékot sem, hogy az eredendően segítő célzatú akció során az árva sorsra jutott szlovák gyermekek magyar környezetben az állam nyelvét is elsajátítják majd. Az utolsó, ötödik ilyen akció során, 1892-ben, a bevezetőben idézett felvidéki éhínség idején országos botrányt kiváltó gondatlansággal helyezték el a telepítő akcióba bevont gyermekek egy részét. S minthogy az egész akciótól nem csupán a szlovák ellenzéki sajtó, hanem maga a belügyminisztériumi államtitkár, a később csak felvidéki miniszterként emlegetett Szalavszky Gyula is elhatárolta magát, a FEMKE presztízse a felvidéki politikában kétségkívül erősen megcsappant, az akció magyarosító célzatát nem is rejtegető FEMKE politikáját, illetve az annak tevékenységét irányító felvidéki főispáni, alispáni és hivatalnoki kar elgondolásait, azok elhibázottságát jól szemlélteti a
