Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - PERÚJÍTÁS - Alexa Károly: Tompa Mihály - A pipishez, A létről való beszéd
kontextus SZARKA LÁSZLÓ "Szénás lábbal, szalmás lábbal" A magyar—szlovák történeti sztereotípiák Sokan és sokféleképpen próbálták már megfelelő szóval, képpel kifejezni a magyar—szlovák együttfejlődés lényegét. Mindnyájan ismerjük a sorsközösség romantikus ihletésű kifejezését. Akárcsak az elmúlt évtizedekben gyakran használt közös múlt — közös jövőt is megelőlegező — megfogalmazását. A szlovák részről fel-felhallatszó "ezeréves elnyomás" és az etnocídium vízióját sejtető "kizárólagos magyar nemzeti uralom" kifejezések a sok évszázados életközösség negatív tendenciáit általánosítják. Újabban találkozhattunk a már-már fokozhatatlanul érzékletesnek, bár kicsit morbidnak tűnő "sziámi ikrek" metaforával is, amely tagadhatatlanul szuggesztív summázata az egy hazában, egy király alatt, egy katonai és egy közigazgatási rendszerben fejlődő, de mégis külön nyelvvel, külön etnikus, territoriális és nemzeti tudattal, s ami nem kevésbé fontos: egymástól eltérő közösségi ideálokkal rendelkező két testvémép történelmi együttélésének. Miként a két nemzet közötti viszony, az egymásról alkotott kép is fölöttébb ellentmondásosnak tűnik. Kétségtelen, hogy a szlovák nemzeti társadalomról a magyarok körében kialakult történeti képben máig keverednek a belátás, a rokon- szenv, de a lekicsinylés, sőt a megvetés elemei is, aminthogy többé-kevésbé ugyanez a helyzet fordítva is. Persze valójában nincs ez másképp a többi európai szomszéd népek esetében sem. A 19. század második felében egyre inkább etnocentrikus irányban fejlődő magyar társadalom a történeti Magyarország honos nemzetiségeiről legtöbbször a köznyelvi szólások, illetve az irodalmi alkotások által kiformált sztereotípiáiban gondolkodott. A szlovákok esetében Mikszáth Kálmán konkrét megfigyelésekből, a nyelvhatár mentén bőven termő heterosztereotípiákból építkező írásai váltak
