Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - PERÚJÍTÁS - Alexa Károly: Tompa Mihály - A pipishez, A létről való beszéd
Dr. Balia Zoltán nem világít meg az sem, ha a -/:-nak keményebb, a -g-nek pedig lágyabb akadályvetéséről beszélünk. A -g- hangnak s artikulációs űrének gömbölydedre dagadt voltát tehát sem Platón, sem a szimbolizmusának továbbvivői nem ragadták meg adekvátan. Pedig a -b-hez, valamint a -d-hez való viszonyításával ezt könnyen megtehették volna. Amíg ugyanis a -b- a zöngés légnyomás duzzasztó hatására a szájűr elejét, illetve az összefogott ajkakat boltosítja ki, a -d pedig a szájpad alatti duzzasztással egy sekélyebb nyelvhomorulatot kelt, addig a -g- a rövidre zárt garatűr egyenletes felduzzasztásával egy gömbölyű teret zöngésít be. A szimbolisták azonban e hangokkal kapcsolatban is (bár bizonyos alaki rokonságukat sokan érezték) csak a lágy sági mozzanatot emlegették, ami pontos differenciálásukra persze nem volt elég. A Platón gondolatmenetét nálunk továbbfűző Fogarasi János pl. a felbúbosított ajkak mögött valami bensőségeset érzett meg, de hogy e bensőség egy boltozat öblének köszönhetően jön létre, azt már formailag egyáltalán nem tudatosította. Ugyanúgy nem sikerült ez azoknak sem, akik a -b- kidudorodásában valami tompa kiemelkedést láttak, s ehhez fűzték homályos metaforáikat. Fogarasi (s vele együtt Czuczor is) a szavak jelentéses funkciójából ugyan kihámozta azt is, hogy a -g- valami összefogó, egységesítő jelentésű hang, de hogy ezt a funkcióját a gömbölyű akusztikai alkatának köszönheti, azt világosan ők sem látták. (Fónagy Iván az -o- hangot találta gömbölyűnek.) A -d-1 és a -/-1 Platón konvencionálisán összekötötte (amint ezt jelenlegi fonetikusaink is teszik akik e két hangnak szintén csak a zöngés vagy nem zöngés különbségét hangsúlyozzák), ezért ennek a hangnak sem tudta pontos meghatározását adni. A -t- és -d- alaki különbségeit az epigonok keménységi vagy lágysági megkülönböztetése sem tisztázta. Mert az ugyan igaz, hogy a -d- a -t- artikulációjánál lágyabb, lazítottabb jellegű, de a konvencionális fonetikusok azt nem igen tudatosították eléggé, hogy eme lágyság éppen valami formálhatóság céljából történik vagyis azért, hogy e duzzasztó zöngés hangok a zár mögötti térségeket feldudoríthassák. Folytassuk most a hangok természetes értékének felsorolását a zöngétlen zárhangok elemzésével. A -k- hangról (bár erről irányelveket Platón nem adott) a legtöbb szimbolista megállapította, hogy ez valamiként a keménység sajátos hangja. Csak hát az volt félrevezető, hogy ezt a keménységi mozzanatot a többi zöngétlen zárhang kapcsán is gyakran emlegették, s így aztán arra már nem jöttek rá, hogy pl. a -p- hang a lágy konzisztenciájú ajkak tapadásának és felpattantásának sajátos puhasági hangja. Az igaz ugyan, hogy az ajakzárlat mögötti szájrészek a -p- képzése közben feszesebbek mint a -b- esetében, melynek dudorodni kell, de a -p-nél — mint általában a zöngétlen zárhangoknál — a zárak mögötti üregek a hang akusztikai lényegének kialakulásában nem döntő jelentőségűek. Ezeknél magának a zárnak a milyensége a döntő mozzanat, melyet a -k- esetében egy harántirányú, kemény rezgés, a -p- esetében pedig az ajakzár felületi ívelése határoz meg. (Az üveg
