Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - MARGÓ - Salat Levente: Romániai magyar közérzet
Dr. Balia Zoltán sem. A szekularizált közműveltség birtokosai természetesnek veszik, hogy az ábécé alapjainak tisztázása nélkül is világos fogalmakkal rendelkezhetnek, s érthetően ki is fejthetik nézeteiket - tanaikat. A keresztények hasonlóképpen azt hiszik, hogy hittanukat ők is kielégíthető biztonsággal adhatják elő a nyelv eme ősi elemeinek a tisztázása nélkül is. Valójában azonban ez az álláspont (amely a nyelvi kifejezés legmélyebb s egyben legkényesebb problémáját tulajdonképpen kikerüli), semmilyen tanításhoz nem nyújt biztos alapot, s láthatjuk, hogy ma már a Biblia értelmezése is az értékrelativizmus Szküllái és Kharübdiszei közé sodródott. A modem hermeneutika (amely a hangos nyelv és írás értelmezését a jelenleg beidegzett pozitivizmus szemléletéhez alkalmazkodva végzi) egy évezredes tradíció feladását jelenti, s újszerű tudományosságával mindenütt az értékrelativizmus sodrába került, s vele együtt nyilván efelé halad a keresztények filozófiája is. Gondolkozzanak el hát a Szentírás modem értelmezői is, akik az újabb evolu- cionista írástörténeti és nyelvkeletkezési elméleteket megbízható alapoknak fogadják el, hogy a hangoknak, melyek az írásjelek előtt is bizonyára megvoltak, nem lehet-e vajon komolyabb szerepük a Biblia értelmezésében is. Nem lenne-e fontos, kötelességszerű feladata tehát a keresztény tudósoknak és exegétáknak is, hogy a beszédhangok és betűjeleik problematikájával ők is önállóbban és behatóbban foglalkozzanak, ha szentírás-magyarázataikban ezekre mint a világiaktól átvett elemekre gyanútlan biztonsággal mernek támaszkodni és építeni. Vagy talán nem nekik írta-e Szent Pál: "Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen titeket olya bölcselettel és hamis tanítással, mely emberi hagyományon és a világ elemein alapul." (Kolossz■ 2. 8. 9.) De ne csak efféle tekintélyekre való hivatkozással próbáljuk az alapvető ismeretelméleti kérdések behatóbb vizsgálatát ajánlani, hanem racionáüsabban is i- gyekezzünk a hangelemek szerepét a megismerés és értelmezés műveletében megvilágítani. Nézzünk utána alaposabban, hogy a Biblia a maga természetes egyszerűségében miként operál a profán hangelemekkel. Az egyik modem ószövetségi bibliafordítás társkészítője a következőket írja: "Ha valahol hangösszecsendülések, szavak, szópárhuzamok...a sajátságos és felderíthető' összefüggés jellegével, egymást értelemszerűen segítve, megvilágosítva és kiegészítve ismétlődnek, ott nagyon oda kell hallgatni erre az ismétlődésre, hogy mit tanít. A bibliai tanítás ugyanis gyakran legdrágább mondanivalóját nem adja nyíltan elő, hatiem úgy találtatja meg nem kriptológiával és allegorizálással, hanem ennek a jelentőséggel teljes ismétlésnek egyik helyről a másikig vert hídívén át, melyet — elfogulatlan figyelemmel hallgatva — az olvasó felismerhet." (M. Buber és F. Rosenzyveig: Die Schrift und ihre Verdeutschung, Berlin 1936, 32. 1.) Bubemek eme látszólagosan egyszerű stilisztikai megállapításai szerintünk mélyreható hemieneutikai belátások bevezetőjének fogadhatók el: eligazító fényt vetnek a beszéd kifejező elemeire, a hangokra s ezek összecsengéseinek jelentőségére is. Mert fonetikai kutatásaink értelmében megállapítható, hogy ennek az
