Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - Tőzsér Árpád: Képzelt napló egy erdélyi utazásról
Onko-ökológia gazdálkodó egységként általában csak szerény fejló'dést ért el. A műhelyek, a boltok, a szőlők és a szántóföldek apáról fiúra öröklődtek, és a lassan fejlődő technikai eszközökkel kismértékben bővülő újratermelést folytattak. Nem okoztak különösebb gondot a természetnek. Zökkenők persze akadtak, például a középkori műszaki forradalom idején, amikor a 12-13. században a városiasodás, a hajózás, a különböző iparok kialakulása és az intenzívebb mezőgazdálkodás stb. igényei miatt Európában az óriási erdőirtások helyi ökológiai, éghajlati változásokat okoztak. Ám ez a bolygó egészének meg sem kottyant. A népesség csekély mértékben növekedett, sőt bizonyos szigorú és zárt feltételek közt stagnált. Például az eszkimóknál, Tibetben, Amazóniában. Természetesen nem mészárolták magzataikat iparszerűen, mint ahogy az északi félteke Gazdaságtársadalmaiban az mindennapos szokás, s ami egyébként az itteni népesség fogyásának nem az oka, hanem kísérő tünete és a kor perverzitásának kifejezője. Tibetben a férfilakosság zöme ifjúkorának jó részét szerzetesként élte meg. Hangsúlyozzuk: nem le, hanem meg. Szellemi körben, nőtlenségben. A török népességrobbanás és a német egykézés ugyanannak az éremnek a két oldala. Ugyanaz a gondolat jelent meg itt és ott, ugyanaz bontja le a korábbi, különböző, mégis megtartó társadalomszerkezetet, ugyanaz a gondolat ad új célokat, állít föl új világképletet, kíván új embert. 5. A Gazdaságkor komolytalannak tartja ezt a fenyegetést. Megnyugtatásul kitalálta a környezetvédelmet, hogy az ijedezőket lefoglalja valami mutatós látszatföladattal és jót röhöghessen a hátuk mögött. A társadalom elvesztette a dimenzióit. A szellemi felügyelet nélkül működő gazdaság igyekszik kitölteni a kor egész keretét, s ezenközben rá&ként működik. Kizárólag a korlátlan növekedés állapotában életképes. Amelyik vállalat vagy nemzetgazdagság nem gyarapszik, az lemarad, kihull a Mókuskerékből, és elpusztul. Ehhez igazodik az úgynevezett tömegkultúra, amely ezt a versengőfogyasztó életideált sulykolja a szappanoperáival; a sajtó, melynek legfőbb rovata a tőzsde, továbbá a politika is, amely a gazdaság függvényévé és szolgálójává vált. Elég jópofa dolog belegondolni: mennyire lehet demokratikus az a politikai rendszer, amely az abszolút antidemokratikus gazdaság és ugyanolyan sajtó befolyása alatt áll? Még emlékszünk az ötéves tervekre, amelyek voltaképpen eskük voltak, hogy mi mennyivel fog növekedni, gyarapodni, fejlődni. A polgári demokráciákban ez a rituális eskü az ún, választásokon zajlik, amely előtt a különböző pártok és képviselők tesznek fogadalmat arra, hogy ők a másiknál jóval többel fogják növelni a GDP-t (a bruttó belföldi termelést). A választók legelső sorban a kecsegtetések komolyságát fontolgatják. Olyan párt, amelyik azt hirdetné, hogy lassítsunk, ne adj’Isten, álljunk meg, mert szakadékba futunk, néhány százaléknál többet sehol sem tud szerezni. Még az egyházak sem mernek zöldek lenni, holott az Ige erre kötelezné őket. Jól látható tehát, hogy a Gazdaságtársadalom valamennyi számottevő porcikájával életre-halálra szemben áll a Gaiával. Két
