Irodalmi Szemle, 1995

1995/5 - Bohár András: Élmény és egzisztencia

Önámítók drámai térben

(Részletek egy tanulmányból)

"Freuddal sok vonatkozásban lehet vitatkozni, de az önmagunkkal való szembesítés szükségességében aligha. Örkény István nem a Kulcskeresólc című művére utal e megjegyzésével, mi mégis arra vonatkoztatjuk.

A dráma felépítése meggyőződésünk szerint — leginkább a tér- és időtényezők vizsgálatával közelíthető meg. A behatárolt alapszituáció-modell ebben a műben igen közel áll a drámai hősök szűk térben és időben történő összegezéséhez.

A helyszínnek nemcsak a fizikai tér jelentésében van funkciója, hanem nyíltabb/rejtettebb formában mind a drámai, mind a dramaturgiai (színpadi) hatások tényezője. Vizsgálódásunkat arra alapozzuk, hogy a színház- és drámaművészet két különböző jelrendszerben érvényesül , mindazonáltal gyakoriak az átfedések. Különbséget teszünk a színpadi és drámai tér között, mert mindkettő másképpen funkcionál, más szférában, más eszközökkel érvényesül, még ha nagyon közel áll is egymáshoz. Mi az Itt és Most jelenlevő és a drámai jelen időben felidézett és behatárolt helyszínről szólunk, amely feszültséget evokál, befolyásolhatja az interperszonális viszonyok adta hatást3, elválasztja a reális valóságot a fantázia, az illúziók világától, de ugyanígy közeh'theti is ezeket egymáshoz.

Almási Miklós4 szerint a "színpadi térélmény sokkal tagoltabb, a realitást és a képzeletet sokkal inkább szétválasztó, mint a drámai." Ugyanő három körre osztja a színpadi teret: az első, amit a néző lát, ahol a szereplők cselekszenek; a második a színfalak mögötti tér; nem látható, de átélhető térbeliség. A harmadik kör az a tér, amelyben a szereplők élnek, amely nem mindig azonos, sőt a jó drámák legtöbbjében nem is azonos a színpadon látható valóságos térrel. Az utóbbi minősítése a drámai térre vonatkozik, ámbár nem definiálja azt. Peter Karvaš főleg színházelméletet alapozó/támogató művében ugyancsak megkülönbözteti a színpadi és drámai tér fogalmát. Az első fogalom tisztázásakor kiinduló alapnak a néző és a szcenikai térmegoldások közti dialektikus viszonyt tekinti, a kölcsönös jelcserét (a kommunikációt) a színpadon szereplők és a nézők között. Mivel a színpadi tér empirikus jellegű és tulajdonképpen konstans szerkezetű, könnyen elválasztható a drámai tértől. Az utóbbi egy szemantikai szerkezet, a jelentésviszonyok összessége; nem térdimenziók függvénye; egy változó, dinamikus folyamat.