Irodalmi Szemle, 1995

1995/5 - Zs. Nagy Lajos: Sugárzás (vers)

tetszik, végleg elhalványodtak. Legalábbis a mai fiatalok szemében. Pedig, véleményem szerint, e téren sem ártana az érzékenyebb szelektálás. Az Abel a rengetegben s a legszebb Tamási-novellák (a "magyar" Ezeregyéjszaka", ahogy Féja Géza mondja), továbbá a Talpalatnyi föld vagy Sinka legszebb versei bizonyára állni fogják az idők ama nevezetes vasfogát. Ma mindenesetre hullámvölgy a sorsuk.

S nézzük most a nemzedék legjobbjait. Márait, Szabó Lőrincet már említettük, József Attilát ugyancsak. A nemzedék további nagyja viszont egyre inkább úgy tűnik: Németh László volt és marad. Nem az ideológus Németh László persze, noha legszebb esszéi s a Sorskérdések csúcsteljesítményei bizonyosan maradandóknak bizonyulnak majd. Németh László azonban mindenekelőtt a regény mestere. S még itt is differenciálnunk kell, a rengeteget író Németh irány regényei a Bűntől az Égető Eszterig, az Utolsó kísérlettől az Irgalomig természetesen kevésbé állják az időt, mint az Iszony és a Gyász, a magyar próza két első nagyságrendű csillaga.

Németh Lászlóval általában egy lapon emlegetik Illyés Gyulát. Bizonyos, hogy a népi íróknak ők a legjobbjai, ám, legalábbis szubjektív meggyőződésem szerint, Illyés életműve immunhiányosa a Némethéénél. Költészete s különösképpen drámái romlandók, esszéi s legjobb prózái kevésbé azok. Legkevésbé az rögtön az első prózai műve, a Puszták népe. Furcsa, de Illyésnek mindmáig ez a legjobb opusa, ami utána jön (pedig mi minden jön utána!) csupán ennek az első remeknek a felhígítása, noha a többé-kevésbé konzervatív költészetének is volt egy nagy korszaka, nevezetesen az ötvenes évek, a Kézfogások című, 1956-ban megjelent kötet csúcsversei, a Bartók, A reformáció genfi emlékműve előtt s főként az ugyancsak ekkortájt írt, de csak később, évtizedek múltán megjelent (noha a Szabad Európában s szamizdatlapokban gyakran elhangzott-megjelent). Agy mondat a zsarnokságról. De az már aligha szívvidító, hogy az ötvenes évek termésének elrettentő példái között Kulcsár Szabó nemcsak a már említettek műveit említi, hanem Illyés Fáklyaláng című drámáját s Déry regényeit is.

Más képlet ugyan, mint Illyés, de már csak az előbbi párhuzam miatt is itt kell szólnunk Déry Tiborról. A harmincas években írt Befejezetlen mondat maradandónak tűnik, noha gyanítom, hogy egyre kevesebben olvassák, még a belőle készített remek Fábry-film ellenére is. Inkább az ötvenhatos (Szerelem, Niki) s az 56 utáni Déry (G. A. úr X-ben, A kiközösítő, Képzelt riport egy amerikai pop- fesztiválról s mindenekelőtt az ítélet nincs című önéletírás) tűnik ma is aktuálisnak.

Déry, a hajdani avantgardista, később marxista Déry íróként is ugyanúgy a sztálinizmus áldozata lett, mint kortársai, a Szibériából csak ötvenötben megtért Lengyel József vagy a Vajdaságban megtelepedett Sinkó Ervin. Pedig amannak a Gulág-történetei (Igéző, Elejétől végig, Kicsi, mérges öregúr), emennek Egy regény regénye c. moszkvai naplója a harmincas évek végéről megrendítő olvasmány, ahogy Háy Gyula legjobb drámái {Isten, császár, paraszt, Varró Gáspár igazsága, Mohács) s önéletírása (Született 1900-ban) is idetartozik. S van e nemzedéknek két kiváló, méltatlanul elfelejtett elbeszélője is. Pap Károly Azarel']e

Bevezetés a(z újabb magyar) szépirodalomba