Irodalmi Szemle, 1995

1995/5 - Thomka Beáta: Mészöly Miklós kisepikája a nyolcvanas és kilencvenes években

Sava Babič

4.

Összehasonlítva Európát más térségekkel, mindenekelőtt Kelettel, de a középamerikai civilizációkkal is, Hamvas precízen felmutatta azokat a rejtett elemeket, amelyek az egész emberiség egységét bizonyítják. Látlelete egyértelmű és világos: Európa egyik nagy problémája a mesterek és a beavatás hiánya. "Európában sohasem voltak mesterek, legfeljebb misztikusok és filozófusok. Misztika és filozófia merő elmélet, amely nem tudja önmagát realizálni. Többnyire nem is keresztülvihető. Európában az aszkézis az életszomjúság szembefordulása önmagával, más szóval önámítás. Nem aszkézis, hanem önsanyargatás. Nem a szellemi erők megszerzésének módszere, hanem az élet meggyötrése." (V. J., vagy a megvalósulás) Ehhez hozzá kell tennünk, hogy sok európai nyelvben elveszett a "tanító" szó eredeti (mester) jelentése, ma ez a kifejezés csupán általános iskolai tanítót jelent, úgyhogy sokszor kénytelenek vagyunk a keleties ’guru’ terminust használni. Ilyen összefüggésben érdekes, amit a fent idézett esszében a "mester" fogalmáról ír Hamvas. V. J. (egy valóban létező személy) kísérletéről beszél, aki egyedül akarta leválasztani magát a korrupt társadalomról és akart eljutni a beavatásig. "V. J. eleinte az önkínzás és a valódi aszkézis között nem tudott különbséget tenni. Ami magától értetődik. Nem volt mestere, aki az életszomjiíság és a szellem között lévő küszöbön átsegítette volna. A mesterek (hagyomány) hiánya Európa egész történetére és minden ember sorsára vonatkozólag érdekes."

Hamvas életműve egyebek között és részben pótolja Európában a mesterhiányt! Ő már nincs az élők sorában, hogy személyesen megalapíthassa az iskoláját, hogy vezessen és tanítson, de az életműve nem egy sajátosságánál fogva átveheti az ilyen mester szerepét. Hamvas esszéisztikája olyan egyszerű és világos, hogy kalauza (mestere, guruja) lehet sok érzékeny olvasónak, segítség az út, a korrumpáltságból való kiválás kereséséhez, a mindig egyedi és individuális menekvés kutatásához.

Hamvas szövegeinek, esszéinek és regényeinek értékét elsősorban ebből a szempontból kellene vizsgálnunk.

Az a többrétegűség, amit a regényeiben tapasztalunk, itt Európában talán nem is olyan szokatlan. Mi hozzászoktunk már az olyan regényekhez, amelyekről a végtelenségig lehet vitatkozni, anélkül hogy teljes egyetértésre és egységes következtetésre jutnánk.

Hamvas azonban az esszé nagymestere. Egyes esszéiben például folyamatosan szinte egyforma mondatkonstrukciókat variál, anélkül hogy a szöveg ismétlődésekkel terheltnek tűnne. A mondat mindig tiszta, világos, akárcsak a hamvasi gondolat.

Egész sor antológiái értékű szövegét számlálhatnánk elő ilyen szempontból. A Scientia sacra című monográfia fejezetei mellett például az Orpheusz című esszét. S hogy állhatnánk ellent a csábításnak, hogy legalább néhány mondatot ne idézzünk ez utóbbiból, amely ragyogó magyar nyelvénél fogva is végső üzenethez, testamentumhoz hasonlít.