Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - Thomka Beáta: Mészöly Miklós kisepikája a nyolcvanas és kilencvenes években
Sava Babiŕ modem társadalomban korrumpálódtak. A nagy költő példájaként Orpheuszt említi mint az utolsó szakrális poétát, akinek műve megváltó erejű (Orpheusz). Ezúttal sincs semmiféle ellentmondás Hamvas Béla gondolkodásában, csupán észrevehetően szigorúbb lett. Kevés olyan költőt lát, akik nem korrumpálódtak, akik nem árulták el a poézis szent körét, az egyetlen kapcsolatot az emberek és az istenség között. 3. A Patmosz II is a társadalomról és a benne élő emberről való gondolkodás sommája. Sajátos megismétlése mindannak, amit Hamvas korábban is gondolt és mondott, csakhogy itt egy ívbe fogta az európai civilizáció egész úgynevezett fejlődését. A közlésforma ezúttal mintha engedményt tenne mindazoknak akik a korai pozitivizmustól a kései marxizmusig vezető vonalon fejlődtek és isko- lázódtak (tehát az európaiaknak); még egyszer bejárhatjuk (ha eddig nem lett volna előttünk világos) az ún. társadalmi fejlődés rövidített és pregnáns kurzusát (80 oldal). Hamvas egyik látlelete ezt a fejlődést illetően így szól: "A gazdasági különbségek kiegyenlítése a társadalmat nem teszi integráltabbá, vagyis az egyen- lősített jövedelem az emberek között levő' távolságot nem rövidíti meg. De a távolságokat nem rövidíti meg a politikai jogok kiterjesztése sem. Még kevésbé teremt integrált társadalmat az egypártrendszer. A modem diktatúrák extrém dezintegrált társadalmak, ahol nemhogy nincs egység, hanem a politikai hatalom könnyebb egységesítése érdekében külön ügyelnek is arra (államvédelem), nehogy a csoportok és az egyének és a vélemények integrálódjanak. Ezek a pszeudo- szocialitásban éló' népek, ahol az egység megvalósulása ellen tudatos szociális dezintegráció folyik. Ahol az integrálódást többször terrorral kell megakadályozni. " Kire vonatkozik ez a látlelet? Szerbiára, Romániára, Szlovákiára, Horvátországra, Magyarországra?! Természetesen nemcsak rájuk, hanem a társadalomra mint olyanra. Hamvas univerzálisan és mélyrehatóan gondolkozik. A különböző államokhoz, kultúrákhoz, nemzetekhez tartozó olvasók valószínűleg más-más neveket írnának a margójára ennek a Hamvas-kitételnek is: "Minden diktátor olyasvalaki, akinek fensőbb hatalma van, nem is ember, hanem a kollektívum reprezentánsa. A nézőtérről nézye ez meggyőző lehet, közelről elég komikus. Már csak azért is, mert az ilyen egyéni alakban megjelent kollektív archetípus megpüjfedt fantazmagorikus khiméra. Az ilyen archetípusokban való gondolkozás humánus társadalmakban igen ritka, viszont a primitív közönségeknek jellemző vonása. Ezzel együtt jár a mágikus praxis, végeredményben a sámánizmus, az a sámánizmus, amellyel az utóbbi időben nem egészen alap és ok nélkül oly sokan foglalkoztak."
