Irodalmi Szemle, 1995

1995/5 - 7x1x7: (Baka István Sztyepan Pehotnij Testamentuma című kötetéről véleményt mond BalassaPéter, Csiki László, Csuhai István, Fáy Miklós, Fűzi László, Orsós László Jakab, Parti Nagy Lajos)

Podmaniczky Szilárd

alatt is, a süket némaság is, a vak sötétség is, az elpihent bőrredő is, az orrtő fenn a héjával is: a zabolátlan elmerések kora jön, megy, majd távozik.

Azt csak a tücsök akarta.

Egy lány szállt ki a liftből. Cigarettára gyújtott, megnézte a felső sarkot, levette a cipőjét, hátravetette a haját, szoknyáját bal kezével a combjára simította, jobbal a pulóver alá nyúlt, szemeit a célpont felé irányította (agy, stb.) egy háromszöget képzelt a nyíl irányába, jobb kezét a pulóver alól kihúzva a másikai, szabad combjára kapott, aztán egy pillanat alatt kész volt az egész.

— Nagyon sok ideje nem gyújtottam rá cigarettára, a füst is máshonnan van, ez így lesz mindig, bármekkora is a füst, hát ezt már nem kerülhetem el, bár el kellene kerülnöm, mit is, mindent, de ezt főleg, az ilyet kerüli az ember, de még hogy, annyit beszél, hogy egyszer csak azt, kikerüli, amiről már, de később végül is ez minden, nincs semmi, látszólag, vagy egy másik látszólag, ami kifér, sárga, és butább, muszáj nekem mindig a lejtőn le, végcsúszást?, hideg talajt alám, végbélfagy, nem, csak a fejemnek, annak képére ráerősített nyugalmas hunfotel. Kérdezem, magyarul beszélek, kérdezem, érte kell a történelem, nem, mondom, nem érte kell, soha nem is fog érte kellni, ha érte kellne, eladnám, kis szivart ide, hozom, ahogy én gépelek, úgy gyűjtök néhány barátot, ide nekem, mondom, ide nekem mindent, mindent, azonnal, lassú vagy, ide nekem, lassú vagyok, nekem se, neked, mindent, csontokat csak, utócsontokat, kiselhagyás, nagyobb, jól van, lufizlak, megreped a szívember, érted?, nem érted, érted?, hát akkor fel- szálkázom, dó, ré, mi, fuck.

Kérlelheteken gyom fekszik hajtalan vederben, itt, azért mégis egy másik címeres ököl, talajjavító munkák, bérgyilkosság, hamvasztószerda, hogy mit tegyek hozzá? Ez van itt nekem, tele van a múlt legendával; nyalom a fagyit, nyalom a jeget, nyalom az ostyát, nyalom a betont, nyalom a füvet, nyalom a bitumint, nyalom a falat, nyalom a párnát, nyalom a tollat, nyalom a nyelem, nyelem a földet, nyalom a lambériát, nyúlom a kanászt, vége, vonuljunk vissza.

(Feltűnik néhány eszmeszilánk, repeszbe, vessek véget neki, megbámul a szilencium ott a napon, látom, bársonyba hátrál hajam, tüdőm, májam, vesém. Kisujjam holtalan.)