Irodalmi Szemle, 1995

1995/5 - Hajdú István: Rovarok, férfiak és nők

Podmaniczky Szilárd

— Olyan hosszú a tenger, akár a celofán. Jó volna egy kicsit pihenni valakinek a homlokán. Két napig is, nincs semmi előnyöm, meghalok vagy nem. Kár lenne értem, tudom is én, még sokáig folytatom így, máshogy sehogyan, csak marad, nem marad, elkopik, ezt látom, iszonyú meleg lesz, látom, és egy sokkal vastagabbat veszek, kötöttet, majd belezúgok, ott fogok állni és nem merem kimondani. Majd beszélek erről-arról, hogy is, szorítom magam képzeletben, képzelgek, meghalok, képzelgek, és hiába minden, olyan hihetetlenné foszlik.

— A tél hosszú és unalmas. Látod, hogy hideg van. A szánkók hosszában szelik útjukat. A fák nem dideregnek, mi van, nekem elég lenne ez, így más éj okán, ahol mint kinn a hársfa, talán egy klarinét virága, és szól a fa, nekem szól, elhallgatom, virág, nézem, elhallgatom, öntenek itt egy harangot? így öntötték a harangot, vissza tud idézni?, idézzen vissza!, én azért mégis hóban, a templomon nagy a fény, ez lehet egy falu, hogy mondjam meg holnap, out. Out a szárny, csak repedek, ahogy aztán visszavisz, el. Néhány ablak, sötét ráma, három négyszög, fekete ráma.

— Látod a lót? A lópatkolásban az alakzat tolnagyul.

— Háromszög. Trapéz. Deltoid. Nirvána. Tubus. Kerge hollózás. A vajon csak. Sós, dupla anyag. Lehet, még egyszer is. Aztán a deltoid. A három. Szög. Nirvána. ...

— Na nyomban, rád gondolok, először rád, utoljára, előbb még egy kicsit, talán rád, hát kire, hát kire gondolnék, egy ilyen nőre ne gondolna az ember, egy ilyenre, ilyenkor, hát az lehetetlen, én csak rád gondolok, látom, már, a füst felcsap a számból, mégis, úttalan utamon, csak rád, látom a te tested és áldom az én eszem, és látom az én testem, és áldom, ide, vissza, túl sok, egyazon, mért lenne sok, kevés, minduntalan, rád, rólad, el onnan, a barna tízszögről, rá a százszögre, és vagy ne is legyen így semmi, esetlen, harag, dúh, parttalan.

— Csaó, kióz.

— Csaó, pit.

— Végre jó, hogy így eltalálkoztatjuk. Tudsz valamit? Még mindig a tenger? Elhagylak, ha ilyen lassú vagy, vagy lassúbb.

— Mondom, igen, ezt mondom: A nő, veti le a tengert. Hogy van ennek is lassúja, ahogy nézem, nincs már nekem, veszítem őt, vetkőzik, harangszoknya, harisnya, ing, póló, trikó, bugyi, mit veszíthetek. A tengeren, de vissza is, nélküle, akkor, ha, ha értenék a habokat, már mért ne értenék, nem sok baj van ezzel, itt egy erős férfi, ott amaz, és elújságolja ennek, vissza, ez is mond valamit, csakhogy én tartom a szám, nem mondom el