Irodalmi Szemle, 1995
1995/5 - Lászlóffy Aladár: Estibáb, Mert vannak, akik irigyelnek (versek)
Versek oregon eső szitál a megroppant föld szomjas sejtjeire láthatatlanok az ég csillagai s ami fenti vélt ragyogás az nem egyéb mint egy város visszfénye eltévedt sugarak a lombtalan csend peremén ott van az út is láthatatlanul kupolás-fehér gomolyfelhők mint úszó Himaláják e tértelen valóság mélye felett már-már elérhető a tegnap szédülés mámor esőpermet s nincs egy tenyérnyi jövő sem két mozdulat között oregon fenyőóriásai megdőlnek jelezvén hogy minden hiába csak a vízesés zúgása örök a belénk szakadó river s benne a létküzdelem lazacmakacssága felfelé majd újra az óceán a fekete leszakadozott sziklameredély a sós szél lehántolta fenyőcsonkok mintha élne a hullámzás mögött az ének mintha szava volna a vízmosta köveknek a hűvös mohazöld délutánnak a keserű jelen sör ízének eső szitál a selyemfenyők s a cirbolyák mohaszakállára s a sequoia gigantica hét évszázadot hátrál két esőcsepp zuhanása között
