Irodalmi Szemle, 1995

1995/4 - Cselényi László: Bevezetés a(z újabb magyar) szép-irodalomba

ľhomka Beáta

Mészöly különös, kimunkált, alkatinak tűnő tömörítő látás- és kifejezésmódja alapján nem hatnak meglepetésképpen e leleményes elnevezésű kisformák. A nagy szerkezetek is gyakran e clipekkel rokonítható mikroegységekből keletkeznek, legalábbis ilyen elemekké roppantja őket szét a társításos, csapongásra támaszkodó teremtő képzelet. E kötetben emlegeti az elbeszélő a körülmények, helyzetek rétegességét, így kiemelve, s egyéb fogalmaihoz hasonlóan ismét egy igen alkalmas kategóriát kínál föl eljárásainak és az elbeszélői tudatműködésnek a jellemzésére. A Pannon töredékei sűrűn szövik át az elbeszélő reflexiói, a Balladából hiányoznak, a videoclipek némelyike epikus/abb, másikuk tiszta szemlélődés, mint Kafka emlékezetes ciklusa. E köteg kispróza mindazokat a lehetőségeket felvillantja, melyekkel a minimalista elbeszélőirodalom a fikciós és a nem fikciós térfelek között ingázva felhasznál. A tömörítésre talán egészen a jelenkorig kevéssé hajlamos magyar prózában a videoclipek a fölfrissülést, az elbeszélők fiatal nemzedéke számára máris észlelhető ösztönzést, Mészöly opusában a kondenzálás újabb példáit jelentik.

Ha kifejezetten formális pillantást vetünk a pályaképre, abban kétségtelenül a kisprózai kötetek túlsúlyát és formai gazdagságát tapasztaljuk. A kisepikai fonna az elmúlt öt évtized során Mészöly prózakoncepciójának megfelelően sokféle transzformáción esik át. Fokozatosan eltávolodik a novella hagyományos, terjedelmesebb, zártabb, feszesebb műfajváltozatától és a történet, rövidtörténet, prózaszöveg hagyománytalan alakjában jelentkezik. Egyfelől szűkszavúbb, töredékesebb, kihagyásosabb, vázlatosabb lesz, vagy morzsákká, chipekké tömörül, másfelől visszanyúl a történetelvű anekdota s a még régiesebb beszély oldott- ságához. Mindkét út a modemtől a posztmodem felé mozdul el, az egyik mini- malizálódást, a másik szövevényességet eredményez, szokatlanul új időtudatot érvényesít, s ennek megfelelő szerkezeteket hoz magával. A visszatekintő pillantás anyagában és műfajpoétikájában egy rendkívül gazdag, súlyos és maradandó kisepikai opust foghat be. Lehet, hogy a történeti világ, melyet Mészöly Miklós érzékel, s mely figyelmét évtizedek óta leköti, Atlantiszként süllyedt és süllyed el, azonban e világ kisepikai képe, a századnak ez a novellisztikus foglalata a magyar prózatörténetnek aligha lesz Atlantisza.