Irodalmi Szemle, 1995
1995/4 - Juhász Katalin: Szetmifrí, Mérgek fészke, Kerengő (versek)
Százágú regény Édes jó Jézusom, mondja nagyanyám, tudtam, hogy nem hagysz el minket. Micsoda esze van ennek a kisfiúnak, tartsa meg az Isten. Egyedül hazatalált. Öt óra hosszat kóborolt egyedül egy négyéves kisfiú. Pedig még az iskolások is milyen gyakran eltévednek, ő meg még sosem járt gyalog arrafelé. Hiszen villamossal vagy busszal megyünk a templomba is. Nem, hát azért a templomba gyalog is szoktunk menni, de nem a kertészetből, mégis visszatalált... Ehhez tényleg az Úr Jézus kegyelme kellett... meg is adom a kis Szent Antalnak, amit megígértem... Még sosem hagyott cserben... Bátyám átaludta a délutánt, az estét, aludt reggelig. Másnap hiába kérdezgettem, semmit se mesél. Nem mondja el, merre járt nyolctól egy óráig étlen-szomjan, egyedül, hol szállt le a villamosról, és aztán hogyan talált vissza. Mogorván hallgat, akárki kérdezi. Nem reagál büszkeséggel vagy dicsekedéssel a sok lelkendezésre. Szemlátomást zavarja az a tény, ami nagy nevetések közepette napokon át mindannyiszor szóba kerül, valahányszor az elveszés története. Valamit, úgy látszik, elhibázott.
