Irodalmi Szemle, 1995

1995/4 - Podmaniczky Szilárd: Domine

Rovarok, férfiak és nők

mint várva várt jelszóra a közös sors megpecsételtjei. Ennyi boldogság és gyötrelem között, ennyi másokért érzett felelősséggel lehetetlen volt a létezést nem elviselni. Kelemen képtelen volt megérinteni az eseményeket, másodpercek, órák, évek, egész korszakok teltek el, tágult és szűkült körülötte a tér, és Kelemen csak ült a bársonyszékben, és teljes erejéből figyelt, megpróbálta megfejteni a mindenség hangjait.

Ez volna hát az öntudat zenéje? Az észlelés, hogy ő maga is egy a sok élőlény közül, aki szólít, és akit szólítanak? A rovar nedveket ereszt, más rovarokba ütközik, felfalja őket, vagy őt falják fel, de sem a halála, sem a léte nem befolyásolja a Mindenség létét. Ahogy háborúk és forradalmak sem mozdítják ki a világot origójából. Ahogy a homlokán a KELEMEN feliratú cédulát viselő ember sem. Kelemen, Kelemen, Kelemen, mit keresel te itt a kavargó Szent Színházban? Mit keresel te itt, ezen a helyen, átváltozások, nedves és száraz szemek, döcögő kulisszák, maszkok, ezerféle történet színhelyén. Kelemen látta a tátogó szájakat, de nem hallott semmit. Nem akart hallani semmit. Csak a belső hangra figyelt. Nem akart több kérdést. Nem tudott több választ. Függöny.

Felállt, végigaraszolt a sorok között, súlyos léptekkel szelte át az előcsarnokot, látta magát az egymáshoz illesztett nagy tükrökben, magába szívta a gyertyák fényét, az utca hidegét, olyan volt az egész, akár egy búcsúcsók. Nem kezdődött el semmi, nem múlt el semmi. Bolyongott az utcákon, elolvasta a kirakatokra, falakra ragasztott plakátokat, betért egy- egy kávéházba, kétszer is megkerülte a megingathatatlan dóm kőfalait, leült egy padra, és hallgatta a varjak sötét károgását, és egyre csak azon csodálkozott, hogy nem szólítja meg senki. Ott jártak-keltek körülötte, és senki sem érdeklődött, hogy miért ül a dermesztő hidegben órák hosszat a beha-vazott pádon. Felnézett az alvó égre, és belekívánkozott a végtelenbe, melyet jobban megértett, mint a virrasztó magányt. Aztán, amikor a hideg elviselhetetlenné vált, elindult haza, hogy valahol megmelegedjen.