Irodalmi Szemle, 1995

1995/3 - Nancy Huston: Romain Gary: Adatlap az utolsó ítélethez

Romáin Gary: Adatlap az utolsó ítélethez

tegséget, s féltem tőle. Főleg a szifilisztől. A szifilisz számomra már metafora volt. A halandóság metaforája.

Kedvenc időtöltése

Undorító szó. Szükségem volt rá, hogy a dolgok MOZGÁSBAN LEGYENEK. Ezért szerettem a mozit és gyűlöltem a múzeumokat, szerettem utazni és gyűlöltem a műemlékeket, szerettem szeretkezni és gyűlöltem a monogámiát.

Az eszeveszett, frenetikus aktivitás bizonyos tompa bénultsági állapotokkal váltakozott nálam. Sohasem csináltam semmit, amit az emberek lassan, türelmesen szoktak végezni, ami az idő múlására emlékeztet, például nem végeztem kerti vagy konyhai munkát, alpinizmust, nem szívesen tanultam hangszereken játszani.

A poklot úgy képzeltem el, mint egy vidéki hétvégét.

Idézem három könyvem címét: A hajnal ígérete, A nap színei, Az éjszaka nyugodt lesz.

E címekből hiányzik az alkonyat. De az egyik könyvem címében mégis ott van: Félelem az alkony attól.

Délutánonként, amikor a nap lassan már a végéhez közeledett, iszonyattól gyötörten vetettem magam az ágyra. Néha olyan reszketés fogott el, hogy nyugtatót kellett bevennem. Sőt egyszer lerohantam a lépcsőn, és kilőtt nyílként röpültem át az udvaron, hogy fejest ugorjam egy kukába. Ismétlem magam, tudom, tudom, ismétlem magam.

Irodalmi hatások

Sartre ugyanolyan dühödten dolgozott és olyan bőszükén szerette a nőket, mint én, és ugyanúgy hajlamos volt a vulgarizmusra. Ezenkívül az életében és művében megtestesítette mindazt, amitől nekem hányingerem volt: a szócséplést, a dogmatizmust, a farizeusságot. Sajnos, a franciáknak a háború után épp ezekre a dolgokra volt szükségük.

Kifejlesztették magukban az abszurd iránti vonzalmat. Például el voltak bűvölve, amikor Ionesco azt próbálta velük elhitetni, hogy az emberek orrszarvúk; én azt próbáltam megmagyarázni nekik, hogy az elefántok emberiek.

Röviddel az első regényem megjelenése után egy bizonyos Sam Beckett