Irodalmi Szemle, 1995

1995/1 - Hajdú István: A szavak fogságában éltem

Hajdú István

eltékozolt szerelmek fájdalmas emléke, a barna és ibolyaszín napszemüvegek üres tekintete, a strandok idegesítő zsivaja, a mozik meghitt neszezése, a minden színben pompázó autók tülkölése, a betongettó kellős közepén itt a szoba, amelyben naphosszat ücsörög az ember, és arra gondol, hogy sehol sincs nyugalma, és nincs többé semmi, amit figyelmen kívül hagyhatna.

De főképpen a mondatok és feliratok elől nem lehet elmenekülni. Űzik, marják, csikarják az embert, kinyílnak, akár egy borotvaéles bicska, de belevésnek az élő húsba, a fehér csontvázba, a szürke agyvelőbe. A fájdalmas, lángoló írásjelek ott izzanak a tar koponyákon, a tenyér hosszúkás ráncaiban, a körmök rózsaszínjében. A néma feliratok türelmesen állnak lesben, és csak arra várnak, hogy elolvassa őket az ember, és azonnal pokolgépként robbannak, szilánkjaik belefúródnak az agyba, hogy ott újraosztódva telefröcsköljék a tájat, a ragyogó azúr égboltot, a tenger habos hullámait. Erőszakosak ezek a múltból, jelenből és jövőből kibukkanó feliratok, és nem lehet őket kikerülni, ott vannak mindenütt: a gépkocsikon, a mellékhelyiségek falán, világítanak a háztetőkön, és ha elolvassa őket az ember, azonnal lehull róluk a némaság átka: ordítanak vagy hízelegnek, parancsolnak, megállapítanak, felkínálják magukat, és mindig, minduntalan arra kérnek, hogy ne vesszenek a feledés homályába. Ha csak u- nalmában sétálgat az ember az utcán, akkor azonnal támadnak mindenünnen: jobbról, balról, fentről és lentről is; az út felpúposodott aszfaltján ott virít szembeötlően a STOP felirat, amely megállásra kényszeríti a rohanó autókat, a város fölött egy hosszúkás légballonon ott lebeg a SONY felirat, balra TUTTI-FRUTTI, jobbra VEGYESKFRFS- KEDES és szemben merőlegesen: A JÖVŐ TECHNIKÁJA AZ IBM. Gépiesen elolvasta, majd az agyában betűire morzsolta a feliratokat, utána a nyelvére és a hangszálaira lökte, de a száján csak érthetetlen, karattyoló hangok jöttek ki: RJOONY, ha az ég felé tekintett, TTI FRUUTY a forgó táblán balra, ESKRS a jobb válla fölött, és a nagy fehér tábla feliratából CHNIKABM-t tudta csak kipréselni magából, jobban mondva, kiokádni, mert a szüntelenül ismételt szavak megrészegítették és berúgatták, mintha fél liter tömény pálinkát ivott volna meg egyszerre. A szavak lassanként felőrölték a lelkét, akár a sav, marták tiszta állmait, dohányzásra és ébrenlétre kényszerítették, hideg verejték űzte az emberfeletti rohanásba a narkotikumként ható újabb és újabb szavak után, melyek a gyűlölet és a gyilok szentesített eszközeivé váltak a számára, mágikus ékszerré hangszálain, bilinccsé elvékonyodott csuklóján. Az árnyék egyre csak nőtt