Irodalmi Szemle, 1995
1995/3 - Géczi János: Tölgyek könyve
Géczi János biztosan bekövetkezik — ha pedig nem, akkor jön egy újabb, kíméletlenebb író (ekkor azonban rögtön felvetődik, hány személy kell a teremtéshez, s kié marad a teremtés kopirájtja). Ha az író látja a véget, és mégsem írja le, vajon az majd bekövetkezik-é vagy sem? És ugyan hol fog beteljesedni a végzet? Kinek lesz az a vége? És mi van akkor, ha az előjelek éppen abban a dologban vannak elbújva, mint a gomba a nedves avarban, amely dolgot csak ezek után kellene megteremteni, s amelynek a rejtélyek közüli kibontása, láthatjuk magunk is, mindenképpen hiábavaló. A Tölgyek könyve megértette a sorsot. A sajátját és a meg nem írójáét. A látvány borzalmas volt — olvasható D. K. novellájának a végén - (...) "Csupán olvasóink iránti kíméletből nem részletezzük, hogy az áldozatok milyen állapotban voltak. Brenner úrnak a szó szoros értelmében, késsel vagy baltával a fejét vették, a kislányok pedig... ...E borzalmas bűntett elkövetője bizonyos Fuchs, huszonnyolc éves kereskedősegéd, a másik valami Mészáros nevű munkakerülő volt... A bizonyítékok súlya alatt mindent bevallottak. Tettük leleplezésében Isten ujját látják, jelentették ki." S a Tölgyek könyve tudta, mi lesz az esszéíró végzete, s kik lesznek a gyilkosai. S ekkortól mindenkinek állította, mint mosoly a mosolyt megformázó arcról, hogy van, hogy lesz, mert kell, hogy legyen; s mint Fuchs és Mészáros, ha lenni akarnak, gyorsan beköltözik ő is egy történetbe.
