Irodalmi Szemle, 1995

1995/3 - Géczi János: Tölgyek könyve

Tölgyek könyve

Isten ujja

(Fuchs és Mészáros)

Amikor beköltözött mindkét karjába a rókavörös zsibbadás, és a tarkójából is nagy, nyershússzínű foltokat hódított magához, el nem hitte volna, hogy fél nappal később már egészségesnek tudja magát. Majd jobban lett, de akkor meg azt nem hitte el, hogy néhány órája veríték áztatta testben vergődött; talán a lelke vagy az a valami, ami a lélek helyén lakhat. Meglehet, hogy a negyvenéves író volt benne beteg.

Amikor belehátrált a lázálomba, éles kép szívében találta magát, egy erdőt átszelő földút bokros-füves szegélyén. Közelről figyelte a könnyű csézát, a befogott két lovat, a bakon ülő, riadt, városból kikocsizó alakot. Negyven év körüli úr volt a kocsizó, fáradtságtól leragadó szemhéja nagy, fekete szemet takart. A fején kopottas, merev karimájú kalap. A gyeplőt, szarvasbőr kesztyűbe bújtatott nagy markába fogva mindkét szárát, fél kézzel lazán tartotta, látszott, tapasztalt hajtó.

A bokorról madár röppen fel, hirtelen fölcsapódik, de hangtalanul; a tölgyfa törzsén egy rozsda- és hervadt falevélszínű, pirinyó lepke vész el; szarvas torpan meg futásában, korhadt ág hull alá a fáról; pókháló lebben, benne harmatcsepp, amelyben vérvörösen törik meg a napsugár; a leeső toboz nesztelenül ér földet, az ág roppanás nélkül törik le, mintha hamuból volna.

De már nem akart egyetlen tárgy szépen megformázott kemény testébe se kapaszkodni, belenézhetett a januári hóesésbe, az örvénylő pelyhekbe, ellenkezhetett vagy feleselhetett, megnőtt benne a jövő idő.

S állította, mint mosoly a mosolyt megformázó arcról, hogy van, hogy lesz, s mint az Isten, ha éppen lenni akar, gyorsan beköltözött egy történetbe.

.* ľ

GFiCZI TANOS